Nagyvilág
Még ma leállíthatják az életet Németországban
Az iskolák és az óvodák maradnának nyitva, semmi más. A tartományi vezetők szerda délután válságtanácskozást tartanak Merkellel, órákon belül döntés születhet.
Egész novemberre leállíthatják Németországban a vendéglátást, az idegenforgalmat, és a művészeti és kulturális életet a koronavírus-járvány erősödése miatt – jelezte a szövetségi egészségügyi miniszter egy szerdai interjúban. Jens Spahn a közoktatás és a napközbeni gyermekellátás működését tartja a legfontosabbnak.
A járványhelyzet gyors romlása miatt az eredetileg tervezett pénteki időpont helyett már szerda délután megtartják a tartományi kormányfők állandó egyeztető fóruma, és Angela Merkel válságtanácskozását. Spahn arra számít, hogy a járványügyi védekezésért felelős tartományok vezetői széttartó, tartományonként eltérő szabályozás helyett az egész országban egységesen érvényes járványlassító intézkedésekről állapodnak meg a kancellárral. Ez azonban nem lesz elég, a koronavírus terjedésének feltartóztatásához minden egyes ember hozzájárulása szükséges. Közös, nemzeti erőfeszítés kell – mondta Spahn.
„Késő lesz, ha addig várunk, amíg az intenzív osztályok megtelnek” – mondta a miniszter, aki maga is elkapta a koronavírust. Megfázásos tüneteket okozott nála, mint mondta, tünetei enyhülnek és várhatóan egy hét múlva munkába állhat. Kiemelte, hogy a vendéglátás és az idegenforgalom működését be kell fagyasztani, „nullára kell állítani”, a vállalkozások kárát pedig egy állami támogatási programmal, egy „nagyvonalú és célzott segélycsomaggal” kell egyensúlyozni.
Kedden 14 964 fertőződést regisztráltak Németországban. Ez új rekord, és majdnem a duplája az egy héttel korábbi 7595-nek. Közel 1500 beteget kezelnek intenzív osztályon – ez a szám is megduplázódott az elmúlt héten, – közülük 666-an lélegeztetőgépen vannak.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!