Nagyvilág
A román képviselőház megvonta a volt egészségügyi miniszter mentelmi jogát
A korrupcióellenes ügyészség akar büntetőjogi eljárást indítani ellene.
A képviselőházban a pártok többsége támogatta a mentelmi jog megvonását, 202-en voksoltak Nicolae Banicioiu volt egészségügyi, valamint ifjúsági és sportminiszter mentelmi jogának megvonása mellett, 12-en ellene. Előző nap a képviselőház jogi bizottsága is hasonlóan döntött.
A politikus úgy nyilatkozott, hogy az ügyészség által ellene megfogalmazott gyanúsítások „hazugságok”, ártatlannak vallotta magát. Jelezte, nincs rejtegetni valója, így nem is kérte a képviselőháztól, hogy megakadályozzák az ellene tervezett büntetőjogi eljárást.
Banicioiu mentelmi jogának a megvonását egykori pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) is támogatta, amely a legnépesebb frakcióval rendelkezik a román törvényhozói testületben.
Az ügyészség volt kormánytagok ellen, akik jelenleg törvényhozói mandátummal rendelkeznek, csak a parlament jóváhagyásával indíthat bűnvádi eljárást.
A korrupcióellenes ügyészség azzal gyanúsítja a képviselőt, hogy 2012 decembere és 2014 márciusa között ifjúsági és sportminiszterként 1,292 millió lej (264 ezer euró) értékben kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől cserében azért, hogy az egészségügyi minisztert meggyőzze bizonyos kórházvezetők kinevezéséről vagy tisztségben tartásáról. Az üzletembernek a szóban forgó kórházakkal szerződése volt, neki az volt az érdeke, hogy olyan kórházvezetők kerüljenek funkcióba vagy maradjanak ott, akik támogatták az üzletember cégének a kórházakkal kötött szerződéseit. Az ügyészek szerint Banicioiu 2014 és 2015 között is – akkor már egészségügyi miniszterként – kenőpénzt fogadott el két üzletembertől 2,612 millió lej (536 ezer euró) értékben hasonló céllal, így összesen 3,9 millió lej (800 ezer euró) elfogadásával gyanúsítják.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója