Magyarország
Lehet hogy egy kormányközeli céggel újíttatja fel a Lánchidat Karácsony Gergely
A kormány legutóbb azt közölte, biztosítja a korábban megígért hatmilliárd forintot, de kizárólag akkor, ha Budapest vállalja, hogy a híd nem lesz 18 hónapnál tovább lezárva, valamint ha már csak ez az összeg hiányzik a felújításhoz.
A híd renoválására négyen tehetnek ajánlatot a közbeszerzési eljárásban október 28-áig:
- az A-Híd Építő Zrt.,
- a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt.,
- az SDD Konzorcium (Dömper Kft., Subterra-Raab Kft., Pannon-Doprastav Kft.),
- és a Strabag Általános Építő Kft.
Ezek közül az első hármat a kormányhoz közeliként könyvelnek el.
A 24.hu piaci forrásai jó esélyt adnak a Közgép Zrt.-nek. Az egykori Simicska-cég most több mint 50 százalékban a Szijjártó Péter jachtoztató Szíjj Lászlóé. Mellette szól, hogy megvan az acélfeldolgozó kapacitása, ami a Lánchíd renoválásánál nagyon is szükséges. A Közgép ugyanakkor a múlt évre mindössze 38 fős átlagos dolgozói létszámot jelentett, és úgy tudni, jelenleg is nagyon kevés a munkavállaló, de a cég ismerői szerint néhány hónap alatt visszaépíthető, és az egykori stáb is gond nélkül újra összehozható.
Az A-Híd Zrt. az Apáthy Endre nevével fémjelzett Híd-csoport zászlóshajója, amely a piaci hírek szerint jó árral rukkolhat elő, mert rendelkezik olyan flottával, ami a vízi építkezésnél előnyt jelent. Apáthy érdekeltségei már az első Orbán-kormány idején is meghatározóak voltak, és ha jobboldali kötődést keresünk, nála sem kell messzire menni: a Fidesz-közeli szolnoki vállalkozás, az Axon Vagyonkezelő felügyelőbizottsági, majd igazgatósági tagja volt. Igaz ugyanakkor, hogy Apáthy a Demszky-érában pedig a fővárosi önkormányzat megrendeléseinek is részese volt, így a metróberuházásnak.
Meglepetésnek leginkább az számítana, ha az SDD Konzorcium lenne a befutó. Meghatározó tagja, a Dömper Kft. ugyan tavaly már betört a 20 milliárd forint feletti forgalmú cégek közé, 1,9 milliárdos adózott nyeresége is komoly, és a közvetett tulajdonos Abronits Róbert kapcsolatai ugyancsak régre nyúlnak vissza. A Dömper már az első Orbán-kormány idején ott munkálkodott a nagy útépítéseken.
Karácsonyék kiírták a pályázatot, és formálisan a főpolgármester kezében van a döntés a nyertesről, de minden attól függ, milyen árajánlatok futnak be. Erre pedig hatással lehet a kormányzati akarat is. Annyi mindenesetre kiderül október végén, hogy „Karácsonyt utálják-e jobban, vagy a közgazdasági racionalitás győz” – foglalta kérdésbe a várható kimeneteleket az egyik építőipari vállalkozás magas rangú vezetője a lapnak. Előbbi esetben folytatódhat a politikai kiszorítósdi, a túlárazás miatt tendervisszavonás következhet, azaz megint zátonyra futhat az építkezés.
A másik verzió, hogy elfogadható árakat ajánlanak a cégek, és akkor nagy valószínűséggel a NER-közeli ajánlattevők egyike fut be. Ami politikai szempontból okozhat fejtörést a fővárosnak, hiszen az ellenzék régóta támadja a kormányt azzal, hogy udvari cégeit hozza helyzetbe az építőipari közbeszerzéseken – ha egyikük a fővárostól nyer el tízmilliárdos nagyságrendű munkát, az gyengíti az efféle kritikát – írja a portál.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója