Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Összecsaptak a rendőrökkel a kijárási tilalom ellen tüntető nápolyiak

Létrehozva:

Ha bezárják őket, adjanak pénzt is a megélhetéshez, ezt kiabálták.

Tüntetők és rendőrök összecsapásához vezetett Nápolyban a koronavírus-járvány terjedése miatt elrendelt kijárási tilalom ellen szervezett demonstráció péntek este, írja az MTI.

A villámcsődületként szervezett megmozdulás a nápolyi egyetemnél kezdődött, ahol a napközben már tiltakozó akciókat tartott vendéglátósokhoz és kereskedőkhöz fiatalok csatlakoztak. A tömeg később a tartományi elnöki hivatalhoz vonult.

A résztvevők a péntek éjszaka életbe léptetett kijárási tilalom ellen tiltakoztak. Sokan a tartományi elnök, Vincenzo De Luca arcának fényképével takarták el arcukat.

A majdnem hatmilliós Campania régió kormányzója november közepéig kijárási tilalmat rendelt el este tizenegytől reggel öt óráig, miután a tavasszal a járványtól megkímélt területen a napi esetszám kétezer fölé ugrott. Nápoly kórházai már kizárólag Covid–19-es betegeket fogadnak.

„Szabadság, szabadság” – skandálták a szájmaszkos tüntetők, akik azt kiabálták, ha De Luca bezárja őket, pénzt is adjon a megélhetéshez. A menet a széles tengerparti sétányon folytatódott, ahol a tüntetők egy csoportja füstbombákkal, kövekkel, üvegekkel dobálta a rendőröket, és láncok is előkerültek. Újságírókat is megtámadtak, több járművet megrongáltak. A rohamrendőrök többször is oszlatták a tömeget, könnygázt is bevetettek. Éjfélre a rendbontás véget ért.    

Eddig hat régióban vezettek be éjszakai kijárási tilalmat, mely többek között Róma és Milánó városát is érinti. Felmerült az országos lezárás elrendelésének lehetősége is, miután a napi esetszám túllépte a 19 ezret, és a kórházak telítettsége kritikussá kezd válni. Giuseppe Conte miniszterelnök úgy nyilatkozott, szükség esetén, újabb szigorításokat vezetnek be, akár már hétfőtől. „Minden áron el akarjuk kerülni a gazdaság és az oktatás lezárását, valamint az ország ismételt lezárását” – hangsúlyozta Conte. A Corriere della Sera című napilap szombat reggeli címe szerint azonban az ország a lezárás küszöbén áll. Nicola Zingaretti, a baloldali kormányerő, a Demokrata Párt (PD) főtitkára kijelentette, a kormánytöbbség jelenleg a „jövőjét teszi fel” a járvány elleni küzdelemre.  

Az ellenzéki Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke szerint a kormány „kapkod, mivel nem készült fel az újabb hullámra sem az egészségügy, sem az oktatás, sem a közlekedés terén”. A járvány tavaszi időszakában, amikor március és május között országos lezárást vezettek be, a legfeszültebb helyzet a déli tartományokban alakult ki, ahol a belügyminisztérium szorgalmazására a nagyobb élelmiszerüzleteket a rendőrség felügyelte, valamint bevásárlási utalványokkal segítették a nehézségbe jutott családokat.

Felvételek a tüntetésről:

Legnépszerűbb cikkeink