Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Négy évvel úszta meg Tajvanon egy kínai kém

Létrehozva:

Forrás: Unsplash/Florencia Viadana

Négy év börtönbüntetésre ítéltek hazájában egy nyugalmazott tajvani alezredest, mert Kínának kémkedett – jelentette be csütörtökön az illetékes bíróság.

A tájékoztatás szerint a férfi megsértette a tajvani nemzetbiztonsági törvényt azzal, hogy megpróbált kiépíteni egy helyi kémhálózatot, és kísérletet tett arra, hogy készpénzzel és ajándékokkal beszervezze a hadsereg egyik tisztjét.

Utóbbi ellen nem emeltek vádat, mivel visszautasította az elítélt arra vonatkozó kérését, hogy videón esküdjön hűséget a kínai kormánynak, illetve átadta a kapott pénzt az illetékes hatóságoknak.

Az ítélet ellen még fellebbezés nyújtható be, az érintett szabadlábon védekezhet.

Nem sokkal korábban a kínai állami média arról számolt be, hogy az elhárítás számos embert őrizetbe vett Tajvannak való kémkedésért.
Csütörtökön a Kínai Kommunista Párt szócsövének tartott, Zsenmin Zsipao című lap arra figyelmeztette a tajvani titkosszolgálatokat, hogy a „tűzzel játszanak”, és kemény megtorló intézkedéseket helyezett kilátásba az esetleges újabb „beszivárgási akciók” esetére.

Szu Ceng-csang tajvani miniszterelnök kedden paranoiásnak nevezte Pekinget, és visszautasította a kémkedési vádakat.

Kína saját részeként tekint az 1949-ben elszakadt Tajvanra. Peking és Tajpej között a kapcsolat többéves közeledés után ismét fagyossá vált azt követően, hogy a januárban újraválasztott Caj Jing-ven tajvani elnök vezette kormányzat elutasította azt az 1992-es megállapodást, amely tartalmazza az úgynevezett „egy Kína” elvet.

A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz Tajvannal szemben, és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink