Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Feloszlott a képviselő-testület Gyúrón

Létrehozva:

Négy képviselő kezdeményezte a hattagú képviselő-testület feloszlását.

Feloszlásáról döntött a Fejér megyei Gyúró képviselő-testülete – tájékoztatott Horváth Gyula (független) polgármester szerdán a község hivatalos honlapján.

A faluvezető a keddi ülésen hozott döntésről beszámolva jelezte, hogy négy képviselő, Áldott Bálint, Baranyai Tamás, Fülöp Attila és Szabó György (mindannyian függetlenek) kezdeményezte a hattagú képviselő-testület feloszlását.

A Váli Közös Önkormányzati Hivatal gyúrói kirendeltségének vezetője, Müller Gábor az MTI megkeresésére megerősítette, hogy feloszlott a testület, hozzátéve, a képviselők négy igen és egy tartózkodás mellett szavazták meg az előterjesztést.

A polgármester kedden Gyúró hivatalos honlapján tájékoztatást adott a sajtóban azon, az elmúlt időszakban megjelenő hírekkel kapcsolatban, amelyek szerint az önkormányzat épületében lehallgatókészüléket találtak. Horváth Gyula közölte, hogy szeptember 30-án a rendőrség átvizsgálta az épületet, ahol lehallgatásra alkalmas készüléket találtak. Azt írta, tiltott adatszerzés gyanúja miatt folyik nyomozás ismeretlen tettes ellen, és az ügy ezen szakaszában további nyilatkozattételre nem jogosult.

Az MTI-nek Sebestyén Mária, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy nyomozást folytatnak tiltott adatszerzés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

 

Legnépszerűbb cikkeink