Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Az olasz kormány módosította Salvini migrációs törvényeit

Létrehozva:

A balközép olasz kormány tagjai a „gyűlöletes propagandatörvények” eltörlésének nevezték a volt belügyminiszter, Matteo Salvini migrációs intézkedéseinek módosítását kedden, amellyel újranyitották a kikötőket, valamint bővítették a menedékkérelmi rendszert a migránsok állampolgársághoz jutásának felgyorsításával.

 

Nicola Zingaretti, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy Salvini „propagandarendeletei megszűntek”. A kormánypárt vezetője hangoztatta, „emberségesebb és biztonságosabb Olaszországot akarunk, Európával a főszerepben”.

„Betartottuk ígéretünket: eltöröltük Salvini gyűlöletes rendeleteit: elsők az emberek jogai, minden emberé” – írta a szintén PD-s Paola De Micheli infrastrukturális és közlekedésügyi miniszter, akinek hatáskörébe a kikötők is tartoznak.

Matteo Salvini úgy reagált, „visszatérnek az embercsempészek és illegális bevándorlók előtt nyitott kikötők, a biztonságot az illegális bevándorlókkal cserélték fel. (…) Olaszország jobbat érdemel, meg fogjuk őket állítani.”

A volt belügyminiszter hozzátette, a jobboldal aláírásgyűjtést indít a kormányrendeletekkel szemben. Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke úgy vélte, a baloldal „ideológiai tombolása” Európa migránstáborává teszi Olaszországot.

Mariastella Gelmini, a Hajrá Olaszország (FI) képviselőházi frakcióvezetője kifejtette, a kormány „a civilszervezetekkel összekacsintva” azt üzeni, hogy mostantól Olaszország készen áll mindenki feltételek nélküli befogadására.

A hétfő éjszakába nyúló kormányülésen véglegesítették a Matteo Salvini volt belügyminiszter nevével, tavaly augusztusban bevezetett migrációs és biztonsági törvénycsomag átírását. A PD és szövetségese, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) közös rendeletei új, többlépcsős, úgynevezett védelmi és integrációs rendszert vázolnak.

Visszaállították a tavaly eltörölt humanitárius menedékkérelmet, amely majdnem automatikusan menekültstátuszt nyújt a tengeren érkezőknek.

A rendkívüli menekültstátusszal a bevándorlók bekerülnek a nemzeti anyakönyvi rendszerbe, vagyis felvételt kapnak a társadalombiztosítási és egészségügyi, valamint munkaközvetítői hálózatba. Egyebek között közhasznú munkavégzésre foglalkoztathatják őket.

Hároméves személyi igazolványhoz juthatnak, és így tartózkodási engedélyük munkavállalást is lehetővé tesz. A törvény kiemeli, hogy gyorsított munkavállalási engedélyt kaphatnak azok is, akik természeti katasztrófa elől menekültek, elveszítették eredeti állampolgárságukat, Olaszországban sport- vagy kulturális tevékenységet végeznek, valamint kiskorúakat látnak el.

Visszaáll a 2019 előtti befogadórendszer: a migránsok első fázisban a kormány által működtetett táborokba kerülnek, majd a menedékkérőket kisebb csoportokban szétosztják az önkormányzatok között, civilszervezetek és más nonprofit egyesületek együttműködésével.

Az elképzelések szerint ez elősegíti a bevándorlók gyorsabb integrációját, nyelvtanulását, képzését. Matteo Salvini belügyminiszterként a migránsokkal foglalkozó szövetkezeteket a „baloldali maffia” pénzosztási csatornáinak nevezte.

A korábbi szigorításokat eltörölve a kormány ismét 180 napról 90-re csökkentette a kiutasításra váró személyek táborba zárásának időtartamát. Negyvennyolc hónapról 36-ra csökken az állampolgársági eljárás is.

A rendelkezések eltörlik a zárt kikötők politikáját, megszüntetik a migránsokat szállító civil hajók olasz vizekre való belépésének tilalmát, valamint a civil szervezetek szankcionálását. Kivételt jelent, ha a szervezet vagy a hajó a nemzetbiztonságot veszélyezteti, vagy nem működik együtt az illetékes hatóságokkal, de ebben az esetben is a korábbi, akár egymillió eurós bírságot tízezer és ötvenezer euró közötti összegre csökkentették.

A törvény szövegében a mentési tevékenység szerepel a nem kormányzati szervezetek hajóival kapcsolatban. A bevándorlókkal érkező hajók feletti hatáskör a kikötőket felügyelő közlekedési tárcához és a védelmi minisztériumhoz került át a belügyi tárcától.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink