Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Terroristagyanúsak, de van ott még más is

Létrehozva:

Letartóztattak négy embert pénteken Svájcban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatuk van az Iszlám Állam és az al-Kaida nevű dzsihadista terrorszervezetekkel – írta az MTI.

A szövetségi ügyészség közlése szerint a rendőrség három házat kutatott át egyszerre Fribourgban bűnügyi nyomozás során. A négy őrizetbe vettet azzal is gyanúsítják, hogy részt vettek bűnszervezetekben vagy segítették azokat.

A gyanúsítottak egyike egy 28 éves koszovói nő. A másik három közül az egyik szintén koszovói: egy 26 esztendős férfi. A harmadik egy 29 esztendős észak-macedóniai, a negyedik pedig egy svájci-koszovói kettős állampolgár.

Legnépszerűbb cikkeink