Nagyvilág
Nem a rómaiak kezdték: lakóival együtt pusztították el a vaskori várost
A szanaszét heverő holttestek között nők és gyerekek is voltak.
Stratégiai jelentősége miatt pusztíthatták el Kr. e. 350 és 200 között a mai Spanyolország északi részén fekvő ősi települést, La Hoyát. A régészeti helyszínen feltárt emberi maradványok vizsgálatából kiderült, hogy férfiak, nők és gyermekek is voltak a támadás áldozatai között.
A település maradványait 1935-ben fedezték fel, az első ásatásokat 1973-ban végezték a helyszínen. Brit és spanyol régészek szerint a tömegmészárlás után a települést soha többé nem lakták, a holttestek ott maradtak, ahol a halál érte őket egészen addig, amíg a feltárások során elő nem kerültek.
Az Oxfordi Egyetem kutatói, és más brit, valamint spanyol kutatókból álló csoport 13 csontvázat vizsgált meg. Mint megállapították, a holttestek ott maradtak az utcán, ahol a támadásban elestek.
„Egy férfi testét elölről érte több súlyos sérülés, ami arra utal, hogy szembeszállt a támadójával. A fejét levágták, de a koponyája nem lett meg, talán trófeaként vitték magukkal a támadók” – mondta el Teresa Fernández-Crespo, a kutatás vezetője. A CNN hírportálja által ismertetett tanulmány szerint egy másik férfi maradványainak vizsgálatából kiderült, hogy hátulról szúrták le, egy férfinak és egy nőnek pedig a karját is levágták a támadók.
Az Antiquity című folyóiratban csütörtökön publikált tanulmány szerzői leírták, hogy nem találtak bizonyítékot arra, hogy a településre bárki visszatért volna eltemetni a halottakat vagy összeszedni a holmiját.
A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a támadók célja La Hoya teljes elpusztítása volt. Ennek oka a település stratégiailag fontos fekvése lehetett, mivel La Hoya a mai Spanyolország északi térségében, az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger közötti útvonalon helyezkedett el. A szakemberek szerint társadalmi, kereskedelmi és politikai tevékenység központja lehetett.
A kutatók úgy vélik, La Hoya az egyetlen olyan vaskori ibériai település, amelynek pusztulását helyi közösségek okozhatták. Ez azt jelenti, hogy a térségben már a vaskorban folyt nagyszabású hadviselés, jóval megelőzve a rómaiak érkezését, akiket gyakran vádoltak a térség konfliktusainak fokozásával.
„A La Hoyában talált emberi maradványok elemzéséből arra következtethetünk, hogy ez az ősi korszak nem mindig volt olyan békés, amilyennek gyakran beállították” – mondta Fernández-Crespo.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!