Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

London sem úszta meg a második hullámot

Létrehozva:

A tömeges tesztelés kezdete óta a legmagasabb napi koronavírus-fertőzöttségi számot regisztrálták csütörtökön Nagy-Britanniában.

Az egészségügyi minisztérium csütörtök esti tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában 6634 új fertőzöttet azonosítottak szűrővizsgálatokkal.

A nagy-britanniai koronavírus-járvány áprilisi tetőzése idején mértek ennél magasabb, 6500 feletti napi fertőződési számot is, de a minisztérium szakértői hangsúlyozzák, hogy az akkori tesztelési kapacitás a jelenleginek hozzávetőleg az 5-8 százaléka volt.

Akkoriban 15-20 ezer napi koronavírusteszt elvégzésére volt lehetőség; az egészségügyi tárca csütörtöki adatai szerint a jelenlegi napi szűrési kapacitás megközelíti a 300 ezret.

A minisztérium szakértőinek becslése szerint az áprilisi tetőzés idején az új koronavírus-fertőzöttek száma valójában napi 100 ezer felett járt Nagy-Britanniában.

A brit statisztikai hivatal (ONS) széles körű felmérésekre alapozott számításai szerint a jelenlegi, sokkal nagyobb szűrési kapacitás a naponta előforduló új fertőződések felét mutatja ki, de az új koronavírus-fertőzöttek napi száma így sem sokkal több az áprilisi tetőzési időszakra valószínűsített szám 10-12 százalékánál.

Az egészségügyi minisztérium csütörtök esti beszámolója szerint az előző egy napban 40-en haltak meg a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegségben.

Ez július 14. óta a legmagasabb napi halálozási szám – aznap 44-en haltak meg -, áprilisban azonban voltak olyan időszakok, amikor naponta 1200-nál több halálos áldozata volt a betegségnek Nagy-Britanniában.

Csütörtök estére átlépte a 19 milliót a brit egészségügy által eddig elvégzett koronavírustesztek száma; ezek közül 416 363-nak az eredménye lett pozitív. A halálos áldozatok száma 41 902.

A Magyarországról Nagy-Britanniába utazóknak szeptember 12. óta szintén karanténba kell vonulniuk, nem sokkal korábban pedig Csehország, Szerbia és Szlovénia is kikerült azoknak az országoknak a csoportjából, amelyekből elkülönítési kötelem nélkül be lehet utazni Nagy-Britanniába. A brit kormány által júliusban összeállított mentességi listán eredetileg 59 ilyen ország szerepelt, köztük Magyarország. London azonban már az eredeti lista közzétételével egy időben jelezte, hogy az országcsoport összetételét folyamatos felülvizsgálat alatt tartja.

 

Legnépszerűbb cikkeink