Nagyvilág
Sophia Loren 86 évesen debütál a Netflixen
Sophia Loren 86 évesen az Előttem az élet című Netflix-drámával tér vissza 11 évnyi szünet után ismét a film világába. A produkciót fia, Edoardo Ponti rendezte.
A tévédráma forgatókönyvét Ugo Chiti és Ponti írta Émile Ajar azonos című regényéből. Sophia Loren a holokauszttúlélő Rosa mamát alakítja, aki szárnyai alá veszi a 12 éves utcagyereket, Momót. Az idős, magányos asszony és a gyerek között szoros érzelmi kapcsolat alakul ki, megvédik egymást, szokatlan családot alkotnak a tengerparti olasz városban, ahol élnek.
Az Előttem az élet októberi római premierje után a produkció novemberben kerül be a Netflix kínálatába. A deadline.com hollywoodi hírportál értesülése szerint a streamingóriás az idei díjszezonban kampányt is szervez a filmnek.
Loren első Oscar-díját 1961-ben az Egy asszony meg a lánya című filmért kapta, 1991-ben pedig Oscar-életműdíjjal jutalmazta kiemelkedő színészi pályafutását az amerikai filmakadémia.
A színésznő elmondta, hogy nagy örömmel játszotta el a főszerepet az Előttem az élet című filmben, mivel a karakter az édesanyjára emlékeztette. Loren korábban már kétszer forgatott fiával, legutóbb 2002-ben A női lélek fájdalmai című filmjében szerepelt.
A 46 éves Edoardo Ponti Loren második gyermeke a Carlo Ponti filmrendezővel kötött házasságából. A színésznő 1966-tól élt a rendezővel több mint negyven éven át Ponti 2007-ben bekövetkezett haláláig.
Az Előttem az élet című filmben Loren egészen új oldaláról mutatkozik be színésznőként – ígérte Edoardo Ponti a deadline-nak nyilatkozva. Mint mondta: Sophia Lorent sohasem láthatták ilyen szellemi bénultságot ábrázoló szerepben.
Loren 2010-ben forgatott utoljára, amikor a Tükreim című olasz tévédrámában szerepelt. Előtte Rob Marshall Kilenc című filmjében játszotta a Daniel Day Lewis alakította filmrendező anyját.
Ted Sarandos, a Netflix tartalom-előállítási igazgatója a vállalat februári közleményében a világ egyik legnagyobb színésznőjének nevezte Lorent, és hangsúlyozta, hogy az Előttem az élet olyan történetet mesél el, amely – akárcsak Sophia Loren – az olasz és a globális közönséget is magával ragadja majd.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!