Magyarország
Felfüggesztett börtönt kapott egy szülész-nőgyógyász, aki pénzt kért kismamáktól
Öt esetben kért jogtalan előnyt a szakorvos, a Fővárosi Főügyészség fellebbez, hogy letöltendő börtönbüntetésre ítéljék másodfokon.
A vádirat lényege szerint a vádlott, egy hetvennégy éves férfi szülész-nőgyógyász szakorvosként dolgozott egy budapesti egészségügyi intézményben. A férfi az egyébként a társadalombiztosítás által finanszírozott ellátás keretében nyújtott szülész-nőgyógyászati beavatkozásokért 2014–2017 között öt ellátottjától pénzt kért, és egyes esetekben kapott is. Előfordult, hogy az orvos a beteg által önként vagy kérésre adott összeget kevesellte.
A Fővárosi Főügyészség 5 rendbeli üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat az orvos ellen.
A bíróság – túlnyomó részt a vádirati tényállás szerint, annak megfelelő törvényi minősítéssel – bűnösnek mondta ki a férfit, és őt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 4 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre, 1 millió forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 80 ezer forint erejéig vagyonelkobzást is alkalmazott vele szemben.
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség a vádlott terhére, súlyosításért, letöltendő börtönbüntetésre, közügyektől eltiltásra és foglalkozástól eltiltásra ítélés, valamint a vagyonelkobzás összegének emelése érdekében jelentett be fellebbezést.
A védelem elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében élt perorvoslattal.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!