Magyarország
Zártkapus Szuperkupát szeretne a zuglói polgármester
Nézők nélkül, zárt kapuk mögött rendezzék meg a csütörtöki budapesti Bayern München–Sevilla európai szuperkupa-mérkőzést – javasolta Zugló szocialista polgármestere kedden a kormányfőnek. Horváth Csaba azt is kérte, hogy akinek jegye van, a járványhelyzet miatt maradjon inkább otthon.
A polgármester a XIV. kerületi Puskás Aréna, a mérkőzés helyszíne előtt tartott online közvetített sajtótájékoztatón azon véleményét hangoztatta, amire a kormány készül, az nem focimeccs, hanem emberkísérlet.
Hozzátette: még mindig nem késő meghozni a jó döntést. Arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, fejezze be a hazárdjátékot, és döntsön úgy, hogy a meccset zárt kapuk mögött rendezik meg.
Orbán Viktornak is meg kell értenie, hogy most már nem az ő hobbijáról, hanem emberek tízezrei életének és egészségének veszélyeztetéséről van szó – hangoztatta, súlyos felelőtlenségnek nevezve a meccs nézők előtti megrendezését.
Horváth Csaba azt kérte minden magyar honfitársától, aki megvette a jegyét, hogy maradjon otthon és a tévé előtt szurkoljon. Ugyanezt a kérést fogalmazta meg a tiszteletjegyet kapó mentősök felé, valamint a VIP-jeggyel rendelkezőknek is.
A zuglóiak – akiknek nincs jegyük, de nem szeretnének megbetegedni – „kijárási önkorlátozásként” maradjanak otthon – kérte.
Hozzátette: nem véletlen, hogy Markus Söder bajor miniszterelnök is azt kérte a Bayern München szurkolóitól, hogy maradjanak otthon.
Elmondta, nem véletlen az sem, hogy a Sevilla bejelentette, háromezer helyett csak ötszáz szurkoló érkezik Budapestre. A polgármester a Sevilla-szurkolóktól is azt kérte, maradjanak otthon.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója