Nagyvilág
Megnyílt az új leszboszi menekülttábor
Eddig mintegy kilencezren költöztek át a leégett móriai menekülttáborból a Kara Tepében kialakított új sátortáborba, köztük 213 koronavírus-fertőzött, akiket egy félreeső táborrészben elkülönítettek – számolt be a görög hírügynökség (ANA-MPA) szombaton, írja az MTI.
A menekültek mindegyikét regisztrálták, hogy megkezdődhessen menedékjogi eljárásuk. Emellett az új típusú koronavírusra is tesztelték őket, és a fertőzötteket izolálták.
A túlzsúfolt móriai tábor múlt héten égett le. A tűz miatt jó 12 ezer ember maradt fedél nélkül. A görög hatóságok szerint a tábor lakóinak egy kis csoportja gyújtotta fel a létesítményt, akiket feldühített, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt szigorú kijárási korlátozásokkal sújtották őket. Az üggyel kapcsolatban hat afgán állampolgárt, köztük két kiskorút vettek őrizetbe. Őket szombaton, illetve hétfőn hallgatják ki.
Az utcák, ahol az emberek a móriai tábor leégése óta éltek, újra szabaddá váltak a közlekedés számára, hétfőtől pedig a környékbeli üzletek is kinyitnak – számolt be egy leszboszi hírportál. A hatóságok megtisztítják és fertőtlenítik a térséget.
Az új, mintegy nyolcezer férőhelyes sátortáborba csütörtökön kezdték meg az emberek átköltöztetését. Humanitárius szervezetek kifogásolják, hogy az új sátortáborban a lakók nem jutnak megfelelő egészségügyi ellátáshoz, és azt követelik az athéni kormánytól, hogy szállítsák az embereket inkább a görög szárazföldre.
A görög hatóságok viszont a Törökországgal 2016-ban megkötött megállapodáshoz tartják magukat, amelynek értelmében a migránsoknak mindaddig a szigeteken kell várakozniuk, amíg a menekültügyi eljárásuk le nem zárul. Akinek a kérvényét elutasítják, visszaküldik Törökországba.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója