Nagyvilág
120 ezer éve megtorpant a Homo sapiens, most megtalálták a lábnyomát
Mintegy 120 ezer éves emberi lábnyomokra bukkantak a szaúd-arábiai Nefúd-sivatagban.
A mai Szaúd-Arábia területén egy kis csapat Homo sapiens 120 ezer éve megállt, hogy élelmet szerezzen és igyon egy sekély tó vizéből, melyhez a minden mai állatnál hatalmasabb tevék, bölények és elefántok is jártak – olvasható a Science Advances aktuális számában közölt tanulmányban.
Lehet, hogy az emberek a nagytestű emlősökre vadásztak, de nem maradtak sokáig, a tópart hosszú útjuk egy állomása lehetett.
Miután felfedezték a Nefúd-sivatagi ősi lábnyomokat, a kutatók a friss tanulmányban részleteiben is rekonstruálták a helyszínt.
Ma az Arab-félsziget belsejét végtelen, száraz sivatagok borítják, amelyek lakhatatlanok lettek volna az ősember és zsákmányállatai számára. Az elmúlt évtized kutatásai azonban megmutatták, hogy ez nem volt mindig így: a klíma természetes változásai miatt zöldebb, nedvesebb időszakok is voltak a térségben, ilyen lehetett az utolsó interglaciális, vagyis jégkorszakköz.
Ebben az időszakban Arábia inkább a mai afrikai szavannák füves pusztáihoz hasonlított.
A lábnyomokat 2017-ben fedezte fel PhD-je terepmunkái során Mathew Stewart, a jénai Max Planck Kémiai Ökológiai Kutatóintézet munkatársa.
„A lábnyomok a kövületek egyedülálló fajtái, mivel a múlt néhány órájának vagy napjának emlékét őrzik meg olyan részletességgel, amilyet más fosszilis leletek nem nagyon nyújtanak” – idézte a Phys.org Stewartot, aki a talaj eróziója miatt fedezte fel a lábnyomokat az Al-Atharnak nevezett ősi tó partján.
Optikai lumineszcens kormeghatározó eljárással állapították meg, mikoriak a lábnyomok. Ez azt jelenti, hogy fényt bocsátottak a kvarcszemekre, és megmérték az általuk kibocsátott energia mennyiségét.
A több száz lábnyomból hét származott embertől, irányuk, távolságuk és méretkülönbségeik két vagy három, együtt vándorló egyedre utalnak.
A kutatók szerint anatómiai szempontból a modern emberek közé tartoztak, vagyis nem a Homo sapiens „unokatestvérei”, a neandervölgyiek közé, mivel úgy tudni, abban az időben ők nem voltak jelen a tágabb értelemben vett Közel-Keleten, valamit erre utalnak a nyomokból kiolvasható testmagasságok és testtömegek is.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!