Nagyvilág
Hitelkártyák miatt bírságolt az MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 42 millió forintos bírságot szabott ki a Vöröskő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re, a magyarországi Euronics áruházak üzemeltetőjére, egyebek között az ügyfél-tájékoztatási, panaszkezelési, ajánlatelemzési és igényfelmérési kötelezettsége, illetve a közvetítők képzésére és nyilvántartására vonatkozó jogszabályok megsértése miatt.
A jegybank csütörtöki közleménye szerint célvizsgálatuk során a Vöröskő Kft. nem tudta dokumentumokkal alátámasztani, hogy a fogyasztóknak nyújtott hitelre, így különösen az áruhitellel kombinált hitelkártyákra vonatkozó közvetítői tevékenységét megelőzően ténylegesen felmérte volna ügyfelei igényeit. Különösen nagy fogyasztóvédelmi kockázatot jelent ez annak a sérülékeny fogyasztói körnek, akik idős koruk, illetve pénzügyi tájékozottságuk hiánya miatt nem látják át, vagy a tájékoztatás hiánya miatt nem is tudják, hogy pontosan milyen terméket közvetítettek nekik – hangsúlyozta az MNB.
A Vöröskő Kft. emellett nem tudta igazolni, hogy magánszemély közvetítőinek megfelelő szakmai továbbképzéseket biztosított. Felügyeleti adatszolgáltatása nem egyezett meg teljeskörűen a főkönyvi és analitikus nyilvántartásokkal. A szerződéses nyilvántartás nem volt alkalmas a közvetített pénzügyi szolgáltatási, illetve ügyfélszerződések utólagos ellenőrzésére.
A társaság nem őrizte meg az ügyféltájékoztatásra, valamint több esetben az ajánlat-átadásra vonatkozó dokumentumokat sem a jogszabály által előírt három évig. A fogyasztók így nem kaptak kielégítő mennyiségű, a termékek összehasonlítását lehetővé tevő versengő ajánlatot, amely megkönnyíthette volna a számukra legelőnyösebb konstrukció kiválasztását.
Hiányosan vezette a társaság panaszkezelési nyilvántartását is, a szóbeli panaszokról felvett jegyzőkönyvekben egyes esetekben nem rögzítette a fogyasztói bejelentés alapos, határidőben történő megválaszolásához szükséges valamennyi adatot. A fogyasztók nem kaptak megfelelő tájékoztatást további jogorvoslati lehetőségeikről sem. Emellett hiányos volt a Vöröskő Kft. panaszkezelési szabályzata is, mivel nem tartalmazott a jogszabályban előírt minden elemet.
Ezek miatt szabta ki a jegybank a 24 millió forintos felügyeleti és a 18 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot, emellett kötelezte a társaságot, hogy 90 napon belül írásban tájékoztassa a feltárt jogsértések megszüntetéséről.
A felügyeleti bírság kiszabásánál súlyosító körülményt jelentett a többi között a hiányos vagy hibás adatszolgáltatás, amely az MNB folyamatos felügyelési feladatait hátráltatta. A fogyasztóvédelmi bírságnál súlyosító körülménynek számított egyebek mellett, hogy jelentős számú fogyasztó tájékoztatáshoz fűződő joga sérült, ami érdeksérelem okozására is alkalmas lehetett. A jogorvoslati tájékoztatás hiánya akadályozhatta a fogyasztókat a további jogorvoslatnál.
Enyhítő körülmény volt, hogy a társaság együttműködött a vizsgálat során, már a vizsgálat alatt több hiányosság megszüntetésére intézkedéseket tett és egyes intézkedések megtörténtét igazolta a jegybanknak – áll a közleményben.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója