Gyengült a forint a Magyar Nemzeti Banknak arra a keddi bejelentésére, hogy a leállítja az alapkamat-emelési ciklust. A testület megítélése szerint az alapkamat jelenlegi szintjével a...
Ám ezzel be is fejezik a kamatemelést. Matolcsy György szerint jó nagy pontot tettek ennek végére, aminek viszont a forint pedig nem örül.
A jegybank 108,6 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki két bankra és három, az azok megbízásából tevékenykedő pénzváltó társaságra a pénzmosás megelőzését, megakadályozását célzó szabályok megsértéséért.
Az első negyedévben 1412 milliárd forinttal gyarapodott a háztartások nettó pénzügyi vagyona, amely március végén 56 ezer 655 milliárd forintot tett ki.
Lesz belőle olcsóbb, 15 000 forintos ezüst és 3000 forintos színesfém változat is.
A jegybank elnöke szerint minden esély megvan, hogy Magyarország az elmúlt száz év egyik leggyorsabb válság utáni gazdasági növekedését érje el; meghatározó lesz azonban, hogy mikorra...
Ezeket a bankjegyeket 2015-ben vonták ki a forgalomból.
Növekvő aktivitással használták a bankkártyáikat a harmadik negyedévben birtokosaik: a belföldi vásárlási tranzakciók száma 12,7 százalékkal, értéke pedig 19,6 százalékkal emelkedett éves összevetésben, az utóbbi már...
És 3,4 százalékos inflációval.
320 millió forintért vásárolt 30 darab festményt a jegybank tulajdonában lévő MNB-Ingatlan Kft. — írja az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentumok alapján a 24.hu.