Kiemelt hírek
Hiába kockázatos, az UEFA kitart: nézőkkel rendezik meg a Szuperkupát
Németország szerdán kockázatos területnek nyilvánította a magyar fővárost.
Az eredeti terveknek megfelelően, azaz továbbra is nézők előtt kívánja megrendezni a jövő csütörtöki európai Szuperkupa-mérkőzést az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a Puskás Arénában. A meccsen a Bajnokok Ligáját megnyert Bayern München és az Európa-liga-győztes Sevilla találkozik.
Az UEFA kapcsolatban áll a Bayernnel, hogy a német hatóságok tegnapi döntése nyomán egyeztessen az utazó szurkolókkal” – olvasható az UEFA közleményében.
A szervezet állásfoglalásával a német kormány szerdai bejelentésére reagált, amely szerint kockázatos terület Magyarország a koronavírus-járvány terjedése miatt. A kockázatos besorolás szerint az ilyen területről Németországba érkezőknek házi karanténba kell vonulniuk, és 72 órán belül koronavírustesztet kell végeztetniük.
A Puskás Aréna kapacitásának harminc százalékában lehetnek szurkolók, ez 20 ezer nézőt jelent. Mindkét csapat részére 3-3 ezer jegyet biztosított az UEFA, a fennmaradó jegyek megvásárlására a lehetőséget pedig kisorsolta a beérkezett több tízezer igénylésből. Ötszáz jegyet magyar egészségügyi dolgozók között osztanak szét.
Szlávik János infektológus korábban azt nyilatkozta, hogy „meredek dolog” a Szuperkupa-döntő megrendezése, Csányi Sándor, az UEFA alelnöke viszont járványügyi szempontból nem tartja kockázatosnak a találkozót.
Az UEFA döntése értelmében ezen kívül az összes nemzetközi meccset zárt kapuk mögött kell megtartani. A szövetség a találkozót afféle tesztnek szánja: ha a szervezők és a bevezetett intézkedések jól vizsgáznak, akkor esetleg megkezdődhet a nézők visszatérése a lelátókra.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója