Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Hagyta megfulladni a párját, vádat emelnek a pilisvörösvári férfi ellen

Létrehozva:

Egy pilisvörösvári lakás hálószobájában, az ágy fölé függesztett edzőkötél egyik szárába dugta be a fejét az ott lakó nő 2019. április 10-én reggel. Az ágyon ülve előrehajolt, a kötél pedig megfeszült. 

A szintén a lakásban tartózkodó párja észrevette, ám nem szabadította ki azonnal. Elővette mobiltelefonját, lefényképezte és csak ez után emelte ki az akkor már eszméletlen nő fejét a kötélből. Hiába értesítette a mentőket, majd próbálta újraéleszteni, elkésett, a nő megfulladt.

Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy ha a férfi azonnal kiszabadította volna a nőt és időben megkezdte volna újraélesztését, megmenthette volna életét.

A férfit segítségnyújtás elmulasztása bűntettével meggyanúsították, bűnösségét nem ismerte el, a gyanúsítás ellen panaszt tett.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a férfival szemben befejezte a nyomozást, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek – jelentette a Police.hu.

Legnépszerűbb cikkeink