Nagyvilág
A koronavírus ellenére mégis lesz cseh-skót mérkőzés
A cseh szövetség koronavírusos esetek miatt korábban azt közölte, a válogatott befejezi a közös készülést és az összecsapás elmarad, az európai szövetség (UEFA) viszont arról tájékoztatta a brit hírügynökséget, hogy a találkozóra a tervek szerint sor kerül.
A skótok értesültek a csehek döntéséről, de hivatalos tájékoztatást nem kaptak, ugyanakkor az UEFA egyik szóvivője a Reutersnek úgy fogalmazott: „meg tudjuk erősíteni, hogy lesz mérkőzés a tervezett időpontban”.
A cseh szövetség korábbi bejelentését az előzte meg, hogy két pozitív esetre derült fény a válogatottnál.
A cseh csapat péntek este vendégként nyert Pozsonyban 3-1-re a szlovákok legjobbjai ellen. A találkozó előtt jelentette be a Slavia Praha elnöke, hogy a mérkőzést követően kérni fogja klubja játékosainak távozását a keretből, mivel a nemzeti együttesnél már a második stábtag kapta el a koronavírust.
Tomas Soucek, a West Ham United középpályása és Patrik Schick, az AS Roma támadója már eleve kihagyta a szlovákok elleni összecsapást, mivel korábban házi karanténba kerültek azt követően, hogy közvetlen kapcsolatban voltak az első pozitív tesztet produkáló egyik masszőrrel. A második eset a válogatott menedzseréé volt.
A cseh szövetség a szombati nap folyamán egyeztetett az UEFA-val és végül úgy döntött, hogy új csapatot állít ki.
A skót válogatott, amely az izraeliek elleni hazai 1-1-gyel kezdett, vasárnap utazik a csehországi mérkőzése helyszínére.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!