Nagyvilág
Ukrán külügyminiszter: „agyszülemény”, hogy ukrán szélsőségesek tevékenykednének Fehéroroszországban
„Morbid agyszülemény”-nek nevezte a Facebookon Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter orosz kollégája, Szergej Lavrov szerdai kijelentését, miszerint mintegy kétszáz, Ukrajnában kiképzett szélsőséges radikális tevékenységet fejt ki Fehéroroszországban.
Lavrov fehérorosz hivatali partnerével, Uladzimir Makejjel Moszkvában tartott sajtótájékoztatóján „megerősített értesülésekre” hivatkozva mondta azt, hogy az ukrán szélsőséges szervezetek közül a Sztepan Bandera nevét viselő Trizub (az ukrán címer háromágú szigonyának neve), az Sz14 (Szics), a Nemzeti Hadtest és a Jobboldali Szektor foglalkozik „radikális cselekmények kiprovokálásával” és finanszírozásával Minszkben és Fehéroroszország más városaiban.
„Nem szívesen kommentálom ezt az ostobaságot” – írta Kuleba Facebook-bejegyzésében az Ukrajinszka Pravda hírportál jelentése szerint. Ugyanakkor „az orosz dezinformáció elleni küzdelemre” hivatkozva leszögezte: „a kétszáz ukrán szélsőséges, akiket állítólag Ukrajna Fehéroroszországba küldött a helyzet destabilizálására, és az ukrajnai szélsőségesek kiképzőtáborai nem mások, mint azok beteg agyszüleményei, akik ilyen információkat szolgáltattak Szergej Lavrovnak”.
Az ukrán diplomácia vezetője leszögezte, hogy Ukrajna nem folytatott, nem folytat, és nem is készül semmiféle felforgató tevékenységet folytatni Fehéroroszországban. Hozzátette: ezzel szemben Oroszország maga közölte, hogy néhány „szakértőjét” már Fehéroroszországba küldte, és készen áll még többet odaküldeni.
A 2014-ben a Krímet megszálló, jelzés nélküli egyenruhát viselő orosz katonákra utaló kifejezéssel élve kijelentette, hogy Oroszország saját „kis zöld emberkéit” próbálja Fehéroroszországban ukrán szélsőségeseknek beállítani, ami szerinte „olcsó és bukásra ítélt trükk”.
Kuleba múlt pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy Kijev a Fehéroroszországban uralkodó feszült helyzet miatt leállította az összes hivatalos találkozó előkészítését és megtartását Minszkkel. Hozzátette ugyanakkor, hogy egyelőre nincs szó a diplomáciai kapcsolatok megszakításáról Fehéroroszországgal. Akkor is kitért arra, hogy Ukrajna elfogadhatatlannak tartja Oroszország beavatkozását Fehéroroszország belügyeibe, és maga nem tervez semmilyen beavatkozást. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!