Nagyvilág
Razziát tartottak egy németországi központú nemzetközi pedofil hálózat ügyében
A műveletben ezer rendőr vett részt.
Országszerte 12 tartományban, 60 helyszínen tartottak házkutatást – jelentették be az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi nagyváros rendőrségének és ügyészségének közös tájékoztatóján. Lefoglaltak csaknem 2000 lehetséges bizonyítékot, köztük adathordozókat, okostelefonokat és széfeket. Az eljárás 50 ember – 48 férfi és 2 nő – ellen irányul, gyermekpornográfiának minősülő anyagok birtoklásával és terjesztésével gyanúsítják őket.
Súlyos bűncselekményekkel, gyermek sérelmére elkövetett szexuális visszaélésekkel nem gyanúsítják őket, ellentétben az úgynevezett Bergisch Gladbach-i gyermekbántalmazási ügy számos további szereplőjével.
A Köln mellett fekvő városról elnevezett szerteágazó ügy tavaly októberben kezdődött. Kiindulópontja egy családi ház Bergisch Gladbachban, amelynek időközben bíróság elé állított 43 éves tulajdonosa a vád szerint 79 szexuális bűncselekményt követett el a lánya ellen. Az áldozat az első eset időpontjában három hónapos volt.
Peter Biesenbach észak-rajna-vesztfáliai tartományi igazságügyi miniszter nyomozás előzetes eredményeiről még júniusban tartott tájékoztatóján azt mondta, hogy a mindenekelőtt az online kommunikáció elemzéséből álló munka során harmincezernél is több lehetséges gyanúsítottra bukkantak.
A beszélgetőfórumok és azonnali üzenetküldő szolgáltatások révén összekapcsolódó nemzetközi hálózatban nem csak bűncselekményekről készített felvételeket terjesztenek, a sok ezer résztvevő meg is tárgyalja a dokumentált eseteket, bátorítják, bíztatják visszaélésekre készülő társaikat, tapasztalatokat cserélnek és tanácsokat osztanak meg, például arról, hogy milyen nyugtatóval érdemes begyógyszerezni az áldozatokat a szexuális bántalmazás előtt – fejtette ki a miniszter, megjegyezve, hogy a hálózat kommunikációjáról szóló leiratok igen megrázóak és mélyen felkavaróak.
A kölni hatóságok szerdai összesítése szerint eddig 207 gyanúsítottat azonosítottak. Többségük észak-rajna-vesztfáliai. Több eset már a bírósági szakaszban tart. Az első ítéletet egy 27 éves katona ellen hozták. Tíz év szabadságvesztésre ítélték, és elrendelték kezelését egy zárt elmegyógyintézetben. A kezelés addig tart, amíg az elítélt már nem veszélyes a társadalomra. A perhez készített szakvélemény szerint ez nagyjából húsz évet vehet igénybe. A férfi négy kisgyermek, köztük lánya és mostohafia ellen követett el bűncselekményeket, legkevesebb harmincat. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!