Magyarország
Virológus: Egyre több a könnyelmű és álhírterjesztő koronaügyben
Jakab Ferenc pécsi professzor aggódik az orosz vakcinával kapcsolatban is, és úgy látja, jövő év elejére már lesz alkalmas oltás.
Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja víruslaborjának vezetője veszélyesnek tartja, hogy nőtt a vírus- és járványtagadók, valamint az oltásellenesek száma Magyarországon – olvasható a novekedes.hu vasárnapi cikkében, amit az MTI szemlézett.
A virológus az interjúban sajnálatosnak nevezte, hogy sokan nem veszik már komolyan a maszkhasználatot, a távolságtartást, feleslegesnek tartják az óvintézkedéseket, és inkább azoknak hisznek, akik szerint csak pánikkeltés van, nincs is igazi járvány. A légúton terjedő fertőzésnél komoly következményekkel járhat, hogy nő a járványtagadók tábora, ugyanis elég, ha egyetlen ilyen, „magát a szakembereknél tájékozottabbnak tartó fertőzött” maszk nélkül száll fel a buszra, és eltüsszenti magát – hangsúlyozta.
Hozzátette: az oltásellenesség erősödése is akadályozhatja a koronavírus-járvány megfékezését. Ha nem lennének vakcinák, még mindig százezrek életét nyomorítaná meg a gyermekbénulás, további százezrek életét követelné a fekete himlő vagy a kanyaró – mondta, kiemelve: ha az oltásellenesség erőre kap, az az egész lakosság számára komoly veszély, nem csak a koronavírus terjedése miatt.
Jakab Ferenc beszélt arról is, hogy jelenleg 139 vakcina-fejlesztési projektet végeznek világszerte, 28 már klinikai kipróbálás alatt van, ezen belül 6 vakcinával az utolsó humán teszteket végzik. Ezeknek a teljes kiértékelése hosszabb időt vesz majd igénybe, de az első eredmények ez év végére, a jövő év elejére meglesznek, ami alapján már engedélyezni lehet az oltóanyagot, meg lehet kezdeni a tömeggyártást, és talán a jövő év első felében már kezdődhet a vakcinák alkalmazása – vélekedett. Hozzáfűzte: ez nagyon fontos lépés lesz, mert továbbra is a védőoltás az egyetlen valós megoldás a járvány megfékezésére.
Az orosz vakcinával kapcsolatban azt mondta, hogy a technológia, amelyet használnak, régóta alkalmazott, így elméletben működőképes is lehet, de valójában se pro, se kontra nem lehet mondani semmit az orosz vakcináról, mert egyetlen tudományos közleményt sem jelentettek meg róla, kizárólag annyit közöltek, hogy elkészült és engedélyezték. Azokat az aggodalmakat ugyanakkor a virológus is osztja, hogy még az előtt törzskönyvezték az oltóanyagot, hogy sok emberen kipróbálták volna, az ezt célzó fázis 3 vizsgálatokat még csak most kezdik el.
A pécsi víruslaboratóriumban eddig 450 hatóanyagot teszteltek, ezek közül öt ígéretesnek mondható, mert nagyon jó hatásfokkal tudta laborkörülmények között csökkenteni a vírus fertőzőképességét. Eggyel, az azelasztin nevű hatóanyaggal az osztrák Cebina biotechnológiai cég már a klinikai kipróbálást tervezi, ez új terápiás gyógyszert jelenthet a koronavírus-fertőzés kezelésére. A tervek szerint továbbá Pécsen az osztrák céggel egy új koronavírus elleni vakcina laborkísérletei is megkezdődnek hamarosan – ismertette.
A Kacskovics Imre vezette konzorcium által fejlesztett magyar koronavírus-ellenes gyógyszerrel kapcsolatban elmondta: az egy új fehérjekombináció, amely kiemelt projekt. A gyógyszer kiválóan teljesít laboratóriumi körülmények között élő sejteken, Jakab Ferenc ezért bízik benne, hogy a klinikai tesztekben is működni fog.
A virológus szerint az is elképzelhető, hogy nem lesz egyetlen koronavírus-gyógyszer, helyette attól függően, hogy a beteg milyen korú, és hogy a fertőzés melyik fázisában van, más-más gyógyszereket kell alkalmazni együtt vagy egymás után.
Jakab Ferencet arról is kérdezték, hogy az iskola kezdetével lehet-e abban bízni, hogy a gyerekek körében megmarad az eddig tapasztalt alacsony fertőzöttség. Erre azt felelte: a tíz év alatti gyermekeket ugyanúgy megfertőzi a vírus, mint az idősebbeket, csak ők tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel esnek át a betegségen. Ennek egyik oka az lehet, hogy a gyerekek gyakrabban találkoznak egyéb nátha koronavírusokkal, amelyek minimális keresztvédelmet biztosítanak – vélekedett.
Azt, hogy a statisztikák szerint Európában a korábbinál kevesebb a haláleset, azzal magyarázta: jelenleg nagyobb számban vannak a fiatal fertőzöttek, akik kigyógyulnak a betegségből, valamint újrafertőződés esetén jóval enyhébb tünetekkel jár a betegség, mint az első alkalommal. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!