Nagyvilág
Először kapott szobrot női történelmi személyiség a Central Parkban
A rabszolgaságból megszökött Sojourner Truth és a nők jogaiért küzdő Susan B. Anthony is immár szoborként áll New Yorkban.
Először állítottak szobrot létező női történelmi személyiségeknek a New York-i Central Parkban, ahol mindeddig csupán férfiak és kitalált női figurák kaptak emlékművet.
A nők jogaiért küzdő három 19. századi élharcos, Susan B. Anthony, Elizabeth Cady Stanton és Sojourner Truth „Women’s Rights Pioneers” című bronz szoborkompozíciót, amelyen az ábrázolt személyek egy kis kerek asztalnál ülnek, mintha egy stratégiai kérdést vitatnának meg, szerdán, a nők szavazati jogát biztosító alkotmánymódosítás parlamenti elfogadásának 100. évfordulóján avatták fel a 340 hektáros, 166 éves park amerikai szilfák szegélyezte sétányán.
Sojourner Truth (1797-1883) rabszolgaként született, de 1827-ben gyermekével együtt megszökött. Az 1851-es ohiói Női Jogi Gyűlésen felszólalva mondta el híres, Hát én nem vagyok nő? című beszédét. Susan B. Anthony (1820-1906) 1869-ben Elizabeth Cady Stantonnal (1815-1902) alapította meg a Nemzeti Társaság a Női Választójogért nevű szervezetet. Úttörő küzdelmeik eredményeként 1920-ban az alkotmányban biztosították a nőknek a választójogot az Egyesült Államokban.
Susan B. Anthonyt, akit 1872-ben letartóztattak és pénzbüntetésre ítéltek, mert leadta voksát az akkori elnökválasztáson, csak a közelmúltban, a szavazati jog megadásának 100. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen rehabilitálta posztumusz Donald Trump elnök.
„Ez a szobor azoknak a nőknek állít emléket, akik együtt dolgoztak azon, hogy forradalmi változást hozzanak a társadalmunkba” – fogalmazott Pam Elam, a Monumental Woman önkéntes ügyvédeket, történészeket és közösségi vezetőket tömörítő közhasznú szervezet elnöke. A szervezet magánadományokból 1,5 millió dollárt (445 millió forintot) gyűjtött össze az új szobor felállítására és gondozására, továbbá az ezzel kapcsolatos tájékoztató programokra.
A 4,27 méter magas alkotás az első, nőknek állított bronzszobor a park eddigi híres történelmi személyiségeket ábrázoló szobrai között. Az emlékművet Meredith Bergmann szobrászművész készítette, akinek szoborterve 91 pályázat közül nyert.
Létező férfi történelmi személyiségeken kívül eddig csak fiktív nőalakoknak volt szobra a legendás New York-i közparkban, például Alice-nek a Csodaországból vagy Júliának Shakespeare Rómeó és Júlia című drámájából. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!