Magyarország
Nő a cukorbeteg gyerekek száma
Erre a szakértők egy jótékonysági táboroztatás ismertetésekor mutattak rá.
A Jónak lenni jó! kampányban összesen 130 millió forint adomány gyűlt össze. 750 cukorbeteg gyerek táboroztatására volt elég a közmédia kezdeményezése alatt összegyűlt adomány. A 2018. decemberi adománynapnak köszönhetően mintegy 130 millió forint gyűlt össze, a táborokat pedig tavaly és idén szervezték.
Magyarországon négyezer 1-es típusú cukorbeteg gyerek él, az akció célja pedig az volt, hogy ezek a fiatalok minél több élményhez és különleges nyári vakációhoz jussanak – mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.
Darabánt Judit, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány kommunikációs igazgatója elmondta: ezeket a speciális táborokat a diabetológiában jártas szervezetek, egészségügyi intézmények szervezik. A táborok napközis és ottalvós típusúak.
Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság (MDT) elnöke szerint fokozatosan emelkedik a diabéteszes gyerekek száma, különösen a négyéves kor alattiak esetében. Az 1-es típusú, inzulinfüggő cukorbetegségben szenvedő gyerekek és szüleik számára a betegség jelentős teher, ezért is fontosak ezek a táborok, ahová el merik engedni a gyerekeket, mert itt minden biztosított az ellátásukra, diabetológus, dietetikus, szakápolók vannak mellettük, és gyakran a szülők is velük tartanak.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!