Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Újra a bátraké a tábor

Létrehozva:

Fotó: MTI / Kallos Bea

Most, másfél évvel az utolsó táboroztatás után végre újra megnyithat a súlyosan beteg gyerekeket fogadó hatvani üdülőhely.

„Te ugye jössz majd legközelebb is?” – hangzik el sokszor a Bátor Táborban, ahova nemcsak a táborozók, hanem az alapítvány önkéntesei és munkatársai is visszavágyódnak. Így volt ez a 2019-es őszi családi programok után is. Már elindult a készülődés a tavaszi „tesó táborokra”, mikor jött az értesítés: a koronavírus megjelenése miatt a programok elmaradnak. 

A hatvani tábor az elmúlt másfél évben zárva volt, most viszont úgy tűnik, júniusban ismét megnyitják. „Nehéz időszak volt. Nekünk is hiányoztak a tábori és kórházi személyes programok” – mondta a Pesti Hírlapnak Cseh Linda, a Bátor Tábor munkatársa. 

Az alapítvány csapata tavaly úgy látta, hogy egyelőre nincs lehetőség a biztonságos táboroztatásra. Mivel azonban mindenképp szerettek volna ott lenni a családok mellett a nehéz időszakban, új, online programokat fejlesztettek ki. „A játék alatt úgy éreztem, mintha kitárt karokkal szabadon rohantam volna egy gyönyörű réten” – üzente meg a Bátor Tábornak az egyik online program résztvevője.

 

Csodadolog

Egy édesanya pedig azt mondta, úgy érezte, hogy az internetes megoldás nem jelentett akadályt abban, hogy igazi közösségek alakuljanak a programok alatt. „Ez olyan csodadolog, mint a tábor: az önkéntesek velünk beszélgetnek, velünk törődnek, együtt játszunk, feladatokat oldunk meg. És pont egy ilyen nehéz, rettegő helyzetben, nekem felnőttként is felszabadító volt. Jó, hogy van a Bátor Tábor, ahol erre is gondolnak” – tette hozzá.

A különböző családi, kamasz, iskolai és kórházi digitális programokon eddig több mint 2000-en vettek részt.

A Bátor Tábor leginkább daganatos, hemofíliás, cukorbeteg és krónikus ízületi gyulladással kezelt gyerekek számára szervez élményterápiás programokat, amelyek célja, hogy fokozzák a gyermekek gyógyulásba vetett hitét, önbizalmát, továbbá, hogy bátorítsák őket a betegségük leküzdésében.

Az alapítvány idén nyáron már szeretne legalább részben elszakadni az online tértől, és egy „Családi Fellélegzőre” várja a súlyosan beteg gyerekeket és a hozzátartozóikat Hatvanba. „A program egyrészt egy tábori napból, illetve az ezt megelőző közös online hangolódásból áll, a tábori napot követően pedig szintén egy online találkozót tervezünk, hogy minél teljesebb élményt adhassunk” – mondta Cseh Linda.

Az alapítvány június közepétől egészen augusztus közepéig minden hétvégén tart majd programot a családok számára.

„Abban szeretnénk segíteni a családokat, hogy visszataláljanak magukhoz, hogy a szülők újra csak szülők, a gyerekek pedig újra gyerekek lehessenek, hogy minél könnyebben helyrebillenhessenek a szerepek. Legyenek közös élményeik, közös sikereik és kiszakadhassanak otthonról. Szeretnénk őket olyan helyzetbe hozni, ahol egymás erősségeit, képességeit, sikereit vehetik észre, ahol megtapasztalhatják újra, milyen jó együtt lenni. Szeretnénk, ha ennek a nehéz időszaknak a tapasztalatai erőforrássá válhatnának mindenki számára” – magyarázta Cseh Linda.

 

Vigyáznak rájuk

Az alapítvány 2020 őszén egyébként már próbálkozott a hatvani táborhely megnyitásával, de erről végül le kellett mondaniuk. „A résztvevők egészségügyi biztonsága az első, a csapat úgy találta, hogy ez eddig nem volt adott, ezért nem tudtunk tavaly programot tartani a táborban” – mondta Cseh Linda hozzátéve: a táborozók érzékeny egészségét a járványhelyzet előtt is különböző szabályokkal biztosította az alapítvány, fertőtlenítéssel, rendszeres kézmosásással, megfelelő étkeztetéssel vigyáznak a gyerekekre Hatvanban.

Most, a járványhelyzetre tekintettel új, szigorúbb egészségügyi protokollt dolgozott ki az alapítvány egészségügyi csapata a SeriousFun Children’s Network nemzetközi táborszövetség ajánlásával. Ennek a része többek között, hogy csak negatív PCR-teszttel rendelkezők mehetnek a táborba, kötelező lesz a maszkviselés, a programokat idén a szabadban tartják meg, és további kritérium az is, hogy csak beoltott önkénteseket fogadnak a tábori napokra.

Az alapítvány úgy látja, hogy a családok és az önkéntesek is nagyon várják, hogy újrainduljon a tábor, és elmondták, hogy már szép számmal jelentkeztek a nyári programokra.

„A Bátor Tábor a világ egyik legkirályabb helye. Mindenki játszik, énekel, lehetsz rendőr, rapper, boszorkány, vagy bármi, ami akarsz. Nem csak a gyerekek, mi önkéntesek is teljesen megfeledkezünk magunkról és az otthoni gondokról a pár táborban eltöltött nap alatt. Hiányzott, alig várjuk” – árulta el a Pesti Hírlapnak a tábor egyik önkéntese. 

 

Cserdi Dóra

Legnépszerűbb cikkeink