Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

1,3 milliárd gyereknél nincs internet az ENSZ szerint

Létrehozva:

Az UNICEF elnöke szerint ez már nem digitális szakadék, hanem kanyon.

Az iskolás korú gyerekek kétharmadának világszerte nincs otthon internete – állapította meg az ENSZ kedden közzétett jelentésében, holott a pandémia miatti iskolabezárások miatt ez létfontosságú lenne az online oktatásukhoz.

1,3 milliárd három és tizenhét év közötti gyereknek nincs az otthonában internet, és a 15-24 közötti korosztályba tartozók 63 százalékának otthonában sincs – idézi az UNICEF és a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) közös jelentését az MTI.

„Ez már több mint digitális szakadék, ez már inkább digitális kanyon. Az internetkapcsolat hiánya megakadályozza, hogy a fiatalok a modern gazdaságban versenyezhessenek, és elzárja őket a világtól” – figyelmeztetett Henrietta Fore, az UNICEF elnöke.     

A jelentés szerint a digitális szakadék már a világjárvány kitörése előtt egyre mélyítette az egyenlőtlenségeket, a legszegényebb háztartásokból, valamint távoli vidékekről vagy alacsony jövedelmű országokból származó gyermekek egyre inkább lemaradtak társaiktól és kevés esélyük volt a felzárkózásra. A szegény országokban minden húsz iskolás közül egynek volt otthon internete, míg a gazdag országokban élő iskolásgyerekek közül tízből kilencnek. A Szaharától délre fekvő afrikai országokban és a Dél-Ázsiában élő gyerekek jutnak a legkisebb számban internethez: az ezekben a régiókban élő gyerekek közül tízből kilencnek nincs az otthonában internet. A városi és vidéki környezetben élő gyerekek internethozzáférésében is nagy a különbség: a városi gyerekek 60 százalékának nincs internete otthon, a vidéken élők esetében azonban 75 százalék ez az arány.

Az ITU elnöke, Houlin Zhao közleményében kiemelte, hogy a vidéken élők bekapcsolása továbbra is nagy kihívás.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink