Magyarország
Covidos ünnepnap a mai augusztus 20.
A nemzeti ünnepen adják át az Összetartozás emlékhelyét Budapesten. A koronavírus-járvány miatt az idén több, az államalapítás ünnepén hagyományos programot nem tartanak meg – nem lesz légi parádé, Magyar ízek utcája, Szent Jobb-körmenet és tűzijáték sem –, de valamilyen formában országszerte megemlékeznek Szent István napjáról.
Az augusztus 20-ai központi programok a fővárosban 8 órakor kezdődnek a hagyományos zászlófelvonással, majd az új honvédtisztek avatásával folytatódnak a Parlament előtt. Ezután, szintén a Kossuth térnél, átadják az Összetartozás emlékhelyét. Az ünnepségen beszédet mond Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Az emlékhelyet az eredeti tervek szerint június 4-én, a nemzeti összetartozás napján nyitották volna meg, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az átadását.
Délután a Szent István-bazilikában lesz ünnepi szentmise, de a hagyományos Szent Jobb-körmenetet ezúttal nem tartják meg. A szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezeti, a homíliát Kovács Gergely gyulafehérvári érsek mondja. A szentmise után a magyar nemzetért könyörgő liturgiát tartanak.
A hagyományos Mesterségek Ünnepe is rendhagyó lesz idén, mert az augusztus 20-23-ai színpadi programokat megrendezik, de a kézművesek eseményeit hét különböző helyszínen tartják meg augusztusban és szeptemberben.
Országszerte sok településen tartanak ünnepi megemlékezést Szent István napja alkalmából. Debrecenben idén is a hagyományos virágkarnevállal ünnepelnek, de felvonulás nem lesz, csak kiállítva lehet megtekinteni néhány virágkocsit.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója