Magyarország
Állatkínzásért állították elő a hajdúsámsoni anyát
Állatvédő szervezet is segített ellátni a kutyákat, később mégis éhen haltak.
A Debreceni Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki háziállataival rendkívül rosszul bánt – közölte a Cívishírrel Harmati Judit helyettes sajtószóvivő.
A vádlott egy hajdúsámsoni házban élt gyermekeivel összesen három kutyával. 2019 áprilisában az egyik állatvédő egyesület önkéntese kapcsolatba lépett a nővel, majd a helyszínen látta, hogy a kutyák rossz körülmények között élnek: rövid láncon tartják és nem kapnak megfelelő élelmet.
Az egyesület önkéntese felajánlotta az asszonynak a segítségüket, chippeltették és védőoltásokat is beadták, majd ivartalanították is az ebeket. Emellett biztosították az állatok tartásához szükséges kutyaházakat és futóláncot, valamint több hétre elegendő élelmiszerrel is ellátták a vádlottat.
2019 novemberében ismét az egyesület tudomására jutott, hogy a vádlott kutyái rossz állapotban vannak, majd amikor az egyik állatvédő 2019. november 28. napján rendőri segítséggel megjelent a háznál, már a két nagyobb testű kutya elpusztult.
Az egyiket még korábban eltemették, a másikat a nyomozó hatóság átadta az illetékes állategészségügyi szervek részére. Az eljárás során megállapították, hogy az állat halálát súlyos táplálási hiányosságok és az állatorvosi ellátás hiánya okozta.
A Debreceni Járási Ügyészség a nővel szemben állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban a járási ügyészség arra tett indítványt, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján hozzon büntetővégzést és a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!