„Nemzedéki katasztrófát okozhat, ha tartósan bezárnak az iskolák”

A digitális oktatás csak megnöveli az amúgy is meglévő különbségeket a diákok és az adottságaik között, alsóban pedig bizonyos készségek el sem sajátíthatóak így. Horváth Péterrel, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnökével beszélgettünk.

– Eldőlt, hogy milyen iskolakezdés lesz: a kormány döntése alapján rendes, hagyományos, távoktatás nélkül. Mit szól ehhez a Nemzeti Pedagógus Kar?
– Hogy milyen évkezdés lesz, azt most még nem biztos, hogy ki lehet jelenteni. Szerintem az Emmi annyit mondott, hogy a jelenlegi állapot és a jogszabályok alapján – mindenkinek ez az érdeke és kívánsága – normál tanítással kezdődjön meg a szeptember. Nyilván ha a járványügyi adatok nagyon rosszak lesznek – reméljük, hogy nem így lesz –, akkor fel kell készülni arra is, hogy viszonylag gyorsan és akadálymentesen át lehessen állni más rendszerre. Kétségtelen viszont: a szeptember 1-jei tanévkezdést nehezíti, hogy vannak, akik még nem jártak iskolába, ők elsősök lesznek, és vannak, akik a 9., 5., 7. osztályt új iskolában kezdik meg. És mindjárt az első napokban megkezdeni digitálisan az iskolát, hogy nem ismerik egymást sem, a tanáraikat sem, ezt nem tartom elképzelhetőnek.

– A pedagógusok szempontjából milyen lenne, ha valóban a hagyományos szeptember 1-jei kezdés valósulna meg? Elég sok idősebb tanár dolgozik, rájuk ez esetleg kockázatot jelenthet a koronavírus miatt.
– Ez mindenkire nézve kockázatot jelent. Ezért mondjuk mi is azt, és a minisztérium, az államtitkárság is ezt hangsúlyozza, hogy területenként, régiónként más és más vírushelyzet állhat elő, és ahol ez indokolt, ott át kell állni a digitális rendre, ahol pedig nem, ott maradhat a klasszikus, és elképzelhető egy megosztott rendszer is. Az első évfolyamokon, az első 4 vagy 2 évfolyamon nagyon nagy nehézséget és problémákat okozhat átállni digitális oktatásra olyan hosszú ideig, mint ahogy az márciusban volt. A diákok többsége felügyeletre szorul otthon, ha a gazdaság nem áll le, és a dolgozóknak be kell járniuk a munkahelyükre, kivehető szabadságuk sincs már, akkor az iskoláknak valamiféle gyerekfelügyeletet kell biztosítani. Ezt most jobban össze lehet majd kötni a digitális és helyszíni oktatás megkeverésével.

– Ez mit jelentene? Hogy kell ezt elképzelni?
– Erre azért nem szívesen válaszolok, mert akkor úgy tűnne, mintha én egy kiemelt módszert tartanék mindenféle szempontból követendőnek. Pedig nagyon sokféle eredményes megoldás lehet, ami a hatékonyabb oktatás kérdését megoldhatja. Köztük azt a problémát is, hogy a tisztán digitális oktatáson keresztül nagyon sok olyan készség nem fejlődhet ki, amire pedig nagy szüksége van a diákoknak. A tisztán digitális módszer nem nagyon tud mit kezdeni a lemorzsolódással veszélyeztetett diákok esetében sem. Tehát nagyon óvatos lennék most, és nem véletlenül mondta azt az ENSZ főtitkára, António Guterres, hogy ha tartós iskolabezárások lesznek, akkor ez nemzedéki katasztrófát is okozhat. Látszik, hogy minden ország nagy erőkkel koncentrál az iskolába járás megoldására. Én egyébként annak a híve vagyok, hogy az adott térségben, az adott iskolatípusnak megfelelően, az adott iskola vezetője és a fenntartó közösen határozza meg, mi lehet ez a legeredményesebb módszer. Gimnáziumi igazgató vagyok, nagyon jól el tudom képzelni, hogy havi ciklusban gondolkodunk – akkor lenne egy hét tananyagátadás, -megbeszélés, utána jön a feladatkiadás, a gyerekek otthon, folyamatosan beküldve a feladatokat dolgoznák fel az anyagot két héten át, és utána lenne egy egyhetes konzultáció, tudásmegerősítés, ellenőrzés. És ha ez elcsúsztatva jelenik meg a különböző évfolyamokban, akkor csak fele annyi diák van jelen az iskolában, ami máris megoldás lehet még a kollégiumok helyzetére is, hiszen ott a gyerekek 3-4-en vagy még többen vannak a szobákban, és ha ez a szám alacsonyabb, akkor csökken a betegség terjedésének lehetősége.

– Egyébként a kormány konzultált a Nemzeti Pedagógus Karral az iskolakezdés kérdésében? Kikérte a véleményüket, javaslataikat?
– Hivatalos fórumon, akár munkacsoport szintjén, egyeztetés nem történt, de többször beszéltem személyesen Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár úrral, és elég hasonló a véleményünk ebben a kérdésben – ha lehetőség van rá, akkor legyen normális iskolakezdés, ha azonban gócszerű megbetegedési hullám jelenik meg egy területen, akkor természetesen közbe kell lépni. De fontosnak tartom, hogy ha valaki beteg, nem is feltétlenül koronavírus-fertőzött, az ne erőltesse az iskolába járást, ha pedagógus, ha diák. És persze figyeljenek az iskolákban a fertőtlenítésre, az előírásoknak maradni kell, ehhez a fenntartóknak biztosítaniuk kell a feltételeket.

– Amikor a korlátozások megszűntek, leginkább arról lehetett hallani, hogy a pedagógusok jól és gyorsan reagáltak a digitális oktatás kihívásaira, de voltak olyan hangok is, amelyek kritizálták a távoktatás minőségét, mondván, sokszor gyakorlatilag a szülőre hárult a tanítás feladata. Voltak-e továbbképzések a nyáron ezen a téren, foglalkozott a témával az NPK?
– Az elemző, kiértékelő munkát minden esetben a pedagógusok közösségének kell elvégeznie az intézményekben. A sikerességet én leginkább abban látom, hogy a pedagógustársadalom, a diákok többsége és a szülők nagy része komoly energiákat mozgatott meg, mindenki megpróbálta a lehető legjobb munkát végezni. De mint mindenhol, nem biztos, hogy ez tökéletesen sikerült. Ahogy az sem biztos, hogy minden diák és minden pedagógus alkalmas erre. Ezt el kell fogadni. Biztos előfordult, hogy több vagy kevesebb tananyag lett kijelölve, mint az ideális, ezzel nem lehet vitatkozni. De a normál iskolába járás esetén is előfordulnak ilyen problémák. Arra kell törekedni, hogy az iskolai közösségek együtt beszéljék meg, mik voltak az eredményes rendszerek, melyik évfolyamon értelmezhetőek és működtethetőek jobban. Az első négy évfolyamon nagyon komoly szülői segítség kellett, ez biztos, ráadásul azok a különbségek, amelyek amúgy is megvannak az adottságok, a képességek, a szülői háttér miatt, a digitális oktatással valószínűleg növekedtek. Ez nem jó. Ezért is fontos, hogy az első négy évfolyamon meg lehessen oldani az iskolába járást. Ez a kisebb településeken nagyrészt megoldható, a városokban azonban nagyobb probléma, nagyobb osztályokkal, esetleges utazással, kevesebb szabad külső térrel. Mindenkinek a saját helyzetére kell megtalálni a legjobb megoldást. Ezért ódzkodom attól, hogy megmondjuk, mit kellene csinálni, mert akár még az egyes iskolákon belül is lehetnek eltérő helyzetek.

– Jóval kevesebben jelentkeztek tanárnak az idén az egyetemi felvételiken, 17 helyett 11 ezren. Mi lenne ön és az NPK szerint a megoldás, hogy a tanári pálya vonzóbb legyen?
– Amióta megalakult az NPK, az az első számú feladatunk, hogy a megfelelő számú pedagógus utánpótlásnak rendelkezésre kell állnia. Sajnos valóban kevesebben jelentkeztek az idén, ami azért is rossz hír, mert amikor befejezik az iskolát, leghamarabb hat év múlva a jelenlegi állapotok szerint, addigra évente 5-6000 pedagógus vonul nyugdíjba, és a mostani létszámok ezt nem fogják tudni pótolni. Egy fiatal azt mérlegeli, hogy mennyit lehet keresni az adott pályán, és ebből a szempontból a pedagógus hivatás nagyon leértékelődött. Hiába voltak 2013-tól fizetésemelések, azzal, hogy elvált a minimálbértől a pedagógusok alapilletménye, nagyjából 30-40 százalékot romlott a fizetésük értéke az átlagos bérekhez képest. Míg az alapilletmény alapköve a 101 500 forintos vetítési alap, addig a minimálbér ma már 170 ezer forint környékére emelkedett. A diák pedig mindig megnézi, milyen lehetőségei vannak a munkaerőpiacon. Ha a pedagógus kezdő bért a garantált bérminimumhoz kell felzárkóztatni, vagy azzal egyenértékű, akkor ez nem egy jó hír számára. A másik pedig az, hogy milyen munkát kell végezni adott feltételek mellett, és milyen sikerélményeket kaphat. A pedagógusi pálya szép, de a munkaterhek jelentősen növekedtek az elmúlt 25 évben, a kötelező óraszám 30 százalékkal emelkedett, az adminisztratív feladatok is szaporodtak, a világ és a diákok nem lettek egyszerűbbek – van mit tenni tehát azért, hogy a pedagóguspálya vonzóbb legyen.

– Bevezetik szeptembertől az iskolaőrséget, ezt mennyire tartja jó, illetve szükséges lépésnek?
– Kettéválasztanám a dolgot, mi azt gondoljuk, hogy alapvetően az lenne a legjobb, ha az iskolák együttműködve, szakemberek segítségével, a szülőket bevonva kerülnék el azokat a helyzeteket, amelyeket egy iskolaőrnek kell majd most megakadályoznia. Fontos lépés lenne, ha az iskolákba visszatérnének azok a foglalkoztatási lehetőségek, amelyek a gyerekeknek segítséget tudnak adni a pedagógusok jelzései alapján. Iskolapszichológus, szabadidő-szervező, ifjúságvédelmi felelős, pedagógiai asszisztensek kellenének. Mi azt szerettük volna, ha ezeknek a segítőknek a számát emelik, és velük együtt jelennek meg az iskolaőrök. Ha már sajnos valahol szükség van rájuk. Szervezeti szinten azt gondoljuk, bizonyos iskolákban az iskolaőr eredményes lehet, akár az elrettentés miatt, akár azért, mert ott van egy férfiember, és ezt most olyan értelemben mondom, hogy igen, a pályán túlsúlyban dolgoznak nők, és egy erőszakos tettnél fizikailag kevésbé tudják megfékezni az indulatokat. De egy iskolaőr akkor is jól jöhet, ha atrocitás történik a gyerekek között, lehet valakihez fordulni. Azt rögtön jeleztük, hogy mi csak akkor értünk egyet az iskolaőrség bevezetésével, ha valóban az iskola kéri, és igen, akkor telepítsenek oda iskolaőrt. A jelzések alapján – én is beszéltem sok igazgató kollégával – valóban vannak olyan helyek, ahol látják értelmét ezt kipróbálni. Aztán majd le kell vonni a tanulságokat.