Nagyvilág
Törölte a Facebook Trump egyik posztját
Trump még mindig nem jött rá, hogy a gyerekek nem védettek a koronavírus ellen, és ezt belemondta kamerába.
A Facebook közösségi portál törölte Donald Trump amerikai elnök egy posztját, mert téves információt tartalmazott – adta hírül csütörtökön az AP amerikai hírügynökség, melyet az MTI idéz. A Facebook most először törölt teljesen Trump-posztot, amely egy videó volt. Ebben ez amerikai elnök azt állította, hogy a gyerekek „szinte teljesen védettek” a koronavírus-járványtól. (Ennél még meredekebbet Orbán Viktor is mondott még március 13-án a Kossuth rádiónak adott interjújában „azért nem zártuk be a közoktatási intézményeket, mert ma az a tudásunk van, hogy a gyerekeket ez nem fertőzi meg, illetve a gyerekeken anélkül megy keresztül, hogy ott megbetegedést okozna. „) A Facebook a videó eltávolítását azzal indokolta, hogy dezinformál a kórokozóról, ami ellenkezik a cég politikájával koronavírus-témában.
Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy több tanulmány készítőinek feltételezése szerint a gyerekek valóban kevésbé hajlamosak elkapni a kórt, mint a felnőttek, és ha mégis megfertőződnek, nagyobb eséllyel vészelik át enyhe tünetekkel a betegséget. Egy áprilisban közzétett tanulmány szerzői 2500 gyerekre kiterjedőn arra jutottak, hogy öt fertőzött közül csupán egy szorult kórházi kezelésre, míg a felnőttek körében minden harmadik.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!