Magyarország
Nem hívott le a kormány több száz millió eurót, ami Magyarországnak járt volna
Az EGT/Norvég Alapok egyik kiemelt finanszírozási területe az alapvető jogok és a jogállam tiszteletben tartásának elősegítése, valamint a civil szféra erősítése.
A magyar kormány még mindig nem kötött megállapodást a 2014–2020 közötti költségvetési időszakra az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) tartozó Izland, Liechtenstein és Norvégia kormányával a hármak által finanszírozott projektek megvalósítására – közölte a Népszava.
Emiatt az eltelt időszakban csaknem 109 millió euró fejlesztési pénztől esett el az EGT Alapból. Ezen kívül jöhetett volna még pénz a Norvég Alapból is, de szerződés híján eddig egyetlen eurocent sem érkezett a hét évre borítékolt 105,7 millióból. Összességében így Magyarország eddig több mint 214 millió euróval lett szegényebb.
Összehasonlításképpen: a 2009–2014 közötti időszakban 153 millió euró támogatást használt fel ugyanezekből a forrásokból.
A lap megjegyzi: az EGT/Norvég Alapok egyik kiemelt finanszírozási területe az alapvető jogok és a jogállam tiszteletben tartásának elősegítése, valamint a civil szféra erősítése.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!