Fluor Tomi: Nem megyek el kapálni!

A zenész arról írt posztot, ahogy az emberek reagálnak a zenészek panaszaira, akik a nehéz időszak miatt nem tudnak dolgozni. Szerinte biztos „nem a rosszindulat a legjobb út a válság idején”.

Reagált Fluor Tomi a Facebookon az elmaradó fesztiválszezonra reagáló zenészek panaszaira, illetve a panaszokra születő hozzászólásokra, amelyek közt rengeteg „menjetek el /végre dolgozni/kapálni”-jellegű volt. „Nem vártam a magyar kommentkultúrától sokat, de az elkeseredett zenészek alatti hozzászólásokat olvasva elég aggasztó kép tárult elém”, írja Fluor. „Az biztos, hogy nem a rosszindulat a legjobb út a válság idején.”

Zenészként sokkal többről van szó, mint hogy felmegy a színpadra, lenyom egy műsort, hazamegy. „Az én munkám nem ér véget a műszak után, ez egy 0-24-es történet folyamatos nyomás alatt, hatalmas felelősséggel terhelve. (…) Volt, hogy

nem tudtam, miért kapok nehezen levegőt vagy hogy miért kezdek el egyik pillanatról a másikra zokogni, aztán sugárban hányni.

(…) Annyi gyomrost kaptam egy időben, hogy már nem voltam benne biztos, hogy szerethető tudok lenni, hogy elég-e az, ami vagyok, hogy képes vagyok-e erre az egészre, és hetente pszichológushoz járok a mai napig.”

A munka amúgy sem büdös neki, írja, dolgozott hentespultban, szerelt tévéhátlapot, „melóztam tejüzemben, ahol azért ették az alkalmazottak a vajat, mert ingyen volt. Megfordultam már sok helyen,

akadt olyan is, hogy péntekre 105 forintom maradt

és azon agyaltam a nonstopban, hogy akkor mit tudok venni úgy, hogy a hétfői fizuig kihúzzam.”

És nem is az anyagiakról van szó: „6 év alatt az életem, a személyiségem része lett a színpad, az emberekkel együtt rezgés, a felejthetetlen esték, az érzés, hogy egyfele megyünk, hogy együtt vagyunk, hogy összeér az életünk a dalokkal. Pont azért mert voltam halál csóró, nem annyi pénzt költöttem el, amennyi volt, így megvannak a magam befektetései és az anyagi biztonságom is, de ami még akkor se fogyna el, ha már minden egyéb, az a szívem, a lelkem, amit beleraktam, amivel megélem ezt a szerelmet a munkám iránt. Szóval bocsánat, de nem megyek kapálni!”