Nagyvilág
Aggódnak a Napolinál a spanyol koronavírus-járvány miatt
Kilenc nap múlva kellene pályára lépniük Barcelonában, de a katalán járványhelyzet kiszámíthatatlan.
Nem szabadna Barcelonában megrendezni az együttes Napoli elleni Bajnokok Ligája-mérkőzését – idézi Aurelio De Laurentiis, a Napoli focicsapatának elnökét az MTI. „Érthetetlen, miért kell egy olyan városban játszani, ahol kritikus a helyzet. Mennyibe telne azt mondani, hogy ne menjetek Barcelonába, játszatok inkább Portugáliában, Németországban, vagy Genfben!” – fakadt ki az elnök.
A Napoli és a Barcelona párharcának első felvonása 1-1-re végződött, a visszavágót jövő szombaton játsszák. A Barcelona kerete erősen hiányos lesz, mivel Vidal és Busquets eltiltás miatt nem játszhatnak, és többen sérültek, így az edzőnek több játékost is be kellett hívnia az ificsapatból.
Spanyolországban az utóbbi napokban új erőre kapott a koronavírus-járvány, mely már a labdarúgást is érintette, mivel a Real Madridnál és a Sevillánál is van fertőzött játékos.
A Real Madrid jövő pénteken a Manchester City vendége lesz a BL nyolcaddöntőjének második meccsén, míg a Sevilla Németországban csap majd össze az AS Romával az Európa Ligában.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!