Nagyvilág
Nem lesz több „Álmodozó” Amerikában
Az amerikai kormány nem fogad be több jelentkezést a DACA-programba, és felülvizsgálja a teljes programot – jelentette be kedden kiadott közleményében Chad Wolf, az amerikai belbiztonsági minisztérium vezetője.
A Késleltetett Cselekvés a Gyermekkorban Érkezettekért, röviden DACA-programot az előző elnök, Barack Obama vezette be 2015-ben elnöki rendelettel, és
azoknak a fiataloknak nyújt védelmet a kitoloncolás ellen – és egyben munkavállalási lehetőséget is –, akiket illegális bevándorlóként érkező szüleik hoztak kisgyermekként 16-ik életévük betöltése előtt az Egyesült Államokba, és aztán ott is nőttek fel.
A programba különböző feltételek mellett lehet felvételt nyerni, a programban résztvevő mintegy 600 ezer fiatalt „Álmodozóknak” is nevezik az amerikai közéletben.
A Trump-kormányzat 2017 óta meg akarta szüntetni ezt a programot, ám az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság az idén június közepén 5:4 arányban a kormányzat ellenében döntött. A bírósági érvelés szerint a kormányzati döntés „indokolatlan” és „önkényes” volt.
A belbiztonsági minisztérium közleményében foglalt intézkedés az alkotmánybírósági döntésre adott kormányzati válasz. Chad Wolf miniszter közölte:
a kormány nemcsak hogy nem fogad be új kérelmeket a programba, hanem az érvényben lévő, de lejáró határidejű engedélyeket sem hosszabbítja meg, és a programban résztvevők nem utazhatnak ki szabadon az Egyesült Államokból, illetve nem térhetnek vissza az országba.
Kivételt csak „különleges feltételek mellett” engedélyezhetnek. A miniszter közölte azt is, hogy a kormányzat átfogóan felülvizsgálja majd a DACA-programot. Ugyanakkor a Barack Obama által életbe léptetett elnöki rendelet eltörlésének vagy érvényben tartásának eldöntésére a kongresszus a jogosult. Wolf „mély megdöbbenésének” is hangot adott, mert szerinte a DACA-program életben tartása hozzájárul az illegális bevándorlás problémájának fenntartásához.
A kedden bejelentett kormányzati döntést várhatóan ismét megtámadják a civil szervezetek. A demokrata párti Xavier Becerra, Kalifornia főügyésze kedd este újságíróknak úgy fogalmazott: „tudjuk, mit jelent megvédeni a DACA-t, megtettük ezt korábban is, és megtesszük a jövőben is”. Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) nevű szervezet szerint a döntéssel a szövetségi kormányzat „újabb nyomasztó napot okozott az Álmodozóknak, családtagjaiknak és valamennyi amerikainak”. A szervezet bejelentette: továbbra is harcolni fog a DACA-program életben tartásáért és azért, hogy az Álmodozók amerikai állampolgárságot kaphassanak.
Keddi sajtókonferenciáján Donald Trump amerikai elnök nem adott választ arra az újságírói kérdésre, hogy fontolgatja-e az Álmodozók amerikai állampolgársághoz juttatását.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!