Nagyvilág
Akkor is lesz olimpia, ha nem javul a vírushelyzet
A szervezők szerint jövőre biztosan megrendezik az elhalasztott tokiói olimpiát, de a szervezőbizottság elnöke ódzkodik attól a gondolattól, hogy ne legyenek nézők.
Amennyiben lehetséges, már azt is el kellene kerülni, hogy a helyszíni szurkolók számát csökkentsék, mert létfontosságú, hogy ott legyenek a lelátókon – írja az MTI Mori Josiro, Japán korábbi miniszterelnökének kijelentésére hivatkozva. Ezzel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének kijelentésére reagált, ugyanis Thomas Bach a múlt héten úgy fogalmazott: szükség esetén korlátozhatják a nézők beengedését.
Mori szerint szinte az egész országot megmozgatják a sportesemények és az érdeklődőket nem szabad nehéz helyzetbe hozni egy ilyen döntéssel. Hozzátette: bízik benne, hogy Bach kijelentése csak „a legrosszabb forgatókönyvre” vonatkozott.
A szervezők a kormánnyal és a tokiói kormányzósággal együttműködve szeptemberre több lehetséges lebonyolítási forgatókönyvet dolgoznak ki.
Muto Tosiro, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója szerdán úgy nyilatkozott: arra készülnek, hogy akkor is megrendezik az olimpiát, ha a koronavírus-helyzet alapvetően nem javul addig.
A márciusban elhalasztott játékok megnyitója 2021. július 23-án lesz. A házigazdák visszafogott eseménnyel készülnek arra, hogy emlékeztessenek rá: pontosan egy év van a hivatalos kezdetig. Amint arról a közmédia tokiói tudósítója az M1 aktuális csatornán beszámolt, az Olimpiai Stadion nem marad funkció nélkül csütörtökön, a szervezők néhány tucatnyi újságíró jelenlétében, üres lelátók előtt egy videóüzenetet fognak eljuttatni a világnak. Ezen kívül a városban a fontos helyszíneket kivilágítják, ami meglepetés lesz a tokióiaknak.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!