Nagyvilág
1956 után először mondták le a stockholmi Nobel-díj-ceremóniát
A magyar forradalom elleni tiltakozás volt az utolsó ok, hogy elmaradt az átadás, most a koronavírus. A díjakat kihirdetik, de a helyszíni átadás 1300 vendéggel elmarad.
A koronavírus-járvány okozta félelmek miatt több mint fél évszázad után idén először nem rendezik meg Stockholmban a Nobel-díjak átadását – adta hírül kedden a Dagens Nyheter című svéd napilap, írja az MTI. A 2020. évi Nobel-díjak nyerteseit ősszel ki fogják hirdetni, de a bankett, amelyet hagyományosan december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján rendeznek mintegy 1300 vendég részvételével, elmarad.
„Két probléma is van. Ilyen sok embert nem lehet egymás mellé leültetni. És az is bizonytalan, hogy érkezhetnek-e akkor Svédországba emberek” – mondta Lars Heikensten, a Nobel Alapítvány elnöke a napilapnak. Utoljára 1956-ban mondták le a bankettet a Magyarország elleni szovjet invázió elleni tiltakozásul, és az első és a második világháború alatt sem rendezték meg.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!