Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Külügyi államtitkár: Magyarországot politikai támadás érte

Létrehozva:

A jogállami kritériumokat számon kérő Hollandiában tavaly 300 antiszemita támadás történt, emelte ki Menczer Tamás.

Magyarország elleni támadásnak tartja az uniós források elosztását és a politikai feltételek összekapcsolását a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, aki erről az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában beszélt, írja az MTI.

Menczer Tamás a magyar és a holland miniszterelnök között kibontakozó vita kapcsán azt mondta: a holland előterjesztés szerint valakik új, ködös szabályok alapján megmondanák, hogy melyik ország jó demokrácia és melyik nem. Egy új mechanizmus azonban így biztos nem elfogadható, azt alaposan meg kell tárgyalni – fűzte hozzá.

A holland jogállamról szólva Menczer Tamás emlékeztetett arra, hogy Hollandiában tavaly több mint 300 antiszemita incidens történt; egy felmérés szerint az újságírók 60 százaléka kap fenyegetéseket; az utcán lőttek le egy ügyvédet, a közigazgatási bíróság elnöke pedig egy volt balliberális politikus.

Legnépszerűbb cikkeink