Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Augusztus elsejétől visszaáll a korábbi menetrend 10 vasútvonalon

Létrehozva:

Ez csak az első lépés, a további regionális viszonylatokon még vizsgálják az utasforgalmat és a közlekedési rendet.

Az ITM és a MÁV az ígéretéhez híven felülvizsgálja a regionális vonalakon – a járványhelyzet okozta utasszám jelentős csökkenése miatt – június 6-tól bevezetett menetrendeket – közölte a MÁV.

Mint arról a  Pesti Hírlap keddi digitális számában beszámolt,  10 vasútvonalon már augusztus 1-jétől a korábbi, megszokott alapmenetrendet állítja vissza a vasúttársaság, de hosszú távon fejlesztéseket és akár két órás ütemes menetrendek bevezetését is tervezi számos regionális vonalán. A további regionális viszonylatokon még vizsgálják az utasforgalmat és a közlekedési rendet.

  • A járványhelyzettel kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedések következtében a MÁV-START belföldi utasforgalma március és május között körülbelül 70 százalékkal maradt el a tavalyi év azonos időszakának teljesítményétől.
  • A regionális járatok többségén még a tíz főt sem érte el az utasok száma átlagosan, ezért június 6-tól csökkentett vasúti menetrendet vezettek be a regionális vonalakon és pótlóbuszokat állítottak forgalomba.
  • Azóta a vasúttársaság folyamatosan figyelemmel kísérte a megmaradt vonatok és a pótlóbuszok utasforgalmát, és ígéretének megfelelően a megrendelővel közösen felülvizsgálta a menetrendet.

A MÁV az Innovációs és Technológiai Minisztériummal történt egyeztetést követően a Zalaegerszeg–Bajánsenye–Őrihódos (25-ös számú), Nagyatád–Somogyszob (38-as), Gyékényes–Barcs–Szentlőrinc (60-as), Vác–Nagyoroszi–Balassagyarmat (75-ös), Balassagyarmat–Ipolytarnóc (78-as), Kál-Kápolna–Kisújszállás (102-es), Karcag–Tiszafüred (103-as), Debrecen–Tiszalök (109-es), Mezőtúr–Szarvas–Mezőhegyes (125-ös), Kecskemét–Lakitelek–Szolnok (145-ös számú) vonalakon állítja vissza az alapmenetrendet augusztus 1-jétől.

A Gyékényes–Barcs–Szentlőrinc vonalon az alapmenetrendre történő visszaállással együtt megszűnik a zalaszentiváni átszállás a (Sopron–) Szombathely–Zalaszentiván–Nagykanizsa–Pécs között közlekedő járatok esetében.

Több regionális vonalon az utazási igényekhez igazodva módosítják a pótlóbuszok közlekedési rendjét augusztus 1-jétől, illetve a Villány–Mohács vonal melletti Nagynyárád esetében pedig július 18-tól.

Legnépszerűbb cikkeink