Magyarország
Éveket csúszik a Budapest-Belgrád vasút építése
Palkovics László szerint 2025-re lehet kész.
Az innovációs és technológiai miniszter ezt egy mai egyeztetésen jelentette be, amelyen a kormány és a MÁV mellett a kivitelező cégek vettek részt. A tárca közleménye szerint Palkovics a tárgyaláson azt mondta, az előkészületek ütemterv szerint haladnak és a beruházás várhatóan 2025-re elkészülhet.
- A kormány 2014-ben döntött a Budapest-Belgrád vasút építéséről. Akkor 2017-es befejezéssel számoltak.
- A tendert végül csak 2019-ben írták ki, akkor még azévi munkakezdéssel, és 2021-es befejezéssel kalkuláltak.
A munka végül nem kezdődött el tavaly, és az ITM mostani közleményében sem esik szó arról, mikor fog, azonban a használatbavétel időpontja
4 évet csúszott a tavaly ígérthez képest.
Nemcsak az elkészülés időpontja változott, de a kivitelezés ára is. 2015-ben még 472 milliárd forintos költséggel számolt a kormány, a tendergyőzelmet végül 750 milliárd forintért hirdették ki.
Két kínai (a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és a China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft.,), illetve egy magyar cég (RM International Zrt.) nyert konzorciumban. Az utóbbi Mészáros Lőrinc és családja érdekeltségébe tartozik.
A 350 kilométeres új vasútvonal értelmét többen megkérdőjelezték: a becslések 130 év és 2400 év között szóródtak a megtérülést illetően. A kormány nem adta ki a kalkulációt, majd Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes előterjesztésére a parlament Fidesz-KDNP-s többsége
a megtérülésre vonatkozó számításokat 10 évre titkosította.
Palkovics most azt közölte,
- a 2021-2027-es uniós fejlesztések középpontjában a vasúti projektek állnak;
- a vasútvonal felújításával Magyarország kínálja majd az áruk leggyorsabb szállítási útvonalát a görögországi kikötők és Nyugat-Európa között;
- Magyarország a régió és az Ázsiából Európába tartó teherforgalom logisztikai központjává válhat.
Emellett a két főváros – Budapest és Belgrád – közötti személyforgalomban a menetidő a jelenlegi 8 óráról kevesebb mint a felére csökken. De legkorábban csak 2025-től.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója