Magyarország
40 százalékkal esett vissza a lakásépítések száma Budapesten
Otthon Centrum: jelentős visszaesés a budapesti új építésű lakáspiacon.
Közel 40 százalékkal kevesebb új lakásépítési projektet indítottak el a fővárosban a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, amely
a vírus okozta befektetői elbizonytalanodást jelzi
annak ellenére is, hogy az adatok még nem mutatnak drámai változást az új építésű lakások darabszámában – közölte az Otthon Centrum, amelyet az MTI szemléz.
Közleményük szerint a vállalkozói lakásépítés legerősebb piaca a fővárosi, a megyei jogú városokban épülő összes projektnél majdnem másfélszer több beruházás indult el Budapesten. A lakásszám pedig több mint háromszorosa a vidékinek.
Az online hirdetett új építésű lakásprojektekről szóló júniusi felmérésük alapján Budapesten 463 beruházás van folyamatban, a beruházók 6130 lakást kínáltak megvételre – tette hozzá az ingatlanközvetítő hálózat.
A megvásárolható új építésű lakások száma az egy évvel ezelőttihez képest kismértékben változott, mindössze egy százalékos csökkenés volt tapasztalható – összegezte a tanulmány legfontosabb adatait Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető, aki szerint ennél valamivel nagyobb mértékben,
1,7 százalékkal csökkent a megvalósítás különböző fázisaiban lévő projektek száma.
Az épülő és tervezett lakások esetében 181 darabbal kevesebb van jelenleg a piacon, amely fél százalékos csökkenést jelent.
Kitértek arra is, hogy
az új építésű lakások átlagos négyzetméterára Budapesten 26 ezer forinttal átlépte az egymillió forintos lélektani határt,
amely éves viszonylatban 7 százalékos növekedést jelent. Az előző negyedévhez képest 1,4 százalékos az emelkedés.
A kiemelten kedvelt fővárosi kerületekben – I., II., V. és a XII. – a négyzetméterárak 1,5 millió felett vannak, a külső pesti kerületek árfekvését 700-850 ezer közé pozicionálta a piac, a legolcsóbban a XXIII. kerületben kínálnak egy négyzetmétert, 510 ezer forintért. (MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója