Magyarország
160-170 ezer embert már ki is rúgtak a járvány és a válság miatt Magyarországon
Elbocsátás fenyegeti a részmunkaidős és kényszerszabadságra küldött alkalmazottakat is. A GKI kutatása a multicégeket nem érintette.
A Gazdaságkutató Intézet (GKI) június elején egy, a multinacionális cégekre nem kiterjedő, 835 vállalkozást magába foglaló reprezentatív kutatást végzett. A cél az volt, hogy képet lehessen alkotni arról, hogy a COVID-19 járványt követő hatósági szigorítások részleges feloldásával az egyes vállalkozásokon belül hogyan változtak meg a foglalkoztatási formák. A felmérés összegzése szerint az 5 fő feletti vállalkozások körben (a multinacionális cégeket nem tekintve) június elejéig
- nagyságrendileg 110 ezer főt (5.5%) bocsátottak el,
- illetve jelentős munkaköri átszervezéseket hajtottak végre (távmunka, állásidő, kényszerszabadságolás).
Az 5 fő alatti vállalkozásokkal együtt ez országosan 160-170 ezer elbocsátást jelent.
A kkv-szektor esetében a foglalkoztatottak közel 76 százaléka jár be dolgozni a munkahelyére. A (hazai tulajdonú) nagyvállalatoknál ez az arány jóval magasabb, csaknem 92%. Vagyis a rugalmasabb munkavégzést inkább a hazai kisvállalkozások tették lehetővé dolgozóiknak).
Jól mutatja a nagyvállalatok tőkeerősségét a kkv-szektorral szemben az állásidőn és a (fizetett vagy fizetés nélküli) szabadságon lévők aránya, amely a nagyvállalatoknál 0,5 százalék, szemben a kkv-szektorral, ahol ez a szám kiugróan magas (4 százalék). Az otthondolgozók (távmunkások) aránya átlagosan 3 százalék volt (ezen belül a nagyvállalatoknál 2 százalék, a kisvállalkozásoknál pedig 5 százalék).
Jelentős a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya a nagyvállalatoknál (15 százalék), miközben ez mindössze 6 százalék a kkv-k között. Ha a válság esetleg elhúzódna, akkor
a részmunkaidősök, az állásidőn, illetve a jelenleg kényszerszabadságon lévők jelentős része várhatóan munkanélkülivé válna,
amennyiben a kormány nem hoz további, az eddiginél jóval hatékonyabb munkahely-megtartó intézkedéseket – írja a GKI.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!