Archív cikkek
Tüttő Kata: Iszonyúan túlárazták a kötelező felmérést a Fidesz idején az egyik fővárosi cégnél
Kétmillió helyett 15 millió forintot költött az akkor még Mitnyan György által vezetett FŐTÁV közvéleménykutatásra, írj a főpolgármester-helyettes.
Vizsgálat indul egy nyolcszorosan túlárazott „fideszes” közvélemény-kutatás miatt – jelentette be közösségi oldalán Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes.
Kötelező a vízműveknek, a csatornázási műveknek és a távfűtő cégnek is kétévente független közvélemény-kutató segítségével felmérni, hogy az emberek mennyire elégedettek a szolgáltatásaikkal. A feladatra 2019-ben a Fővárosi Vízművek 1,78 millió forintért szerződött egy céggel, a Fővárosi Csatornázási Művek pedig 2 millióért.
A FŐTÁV viszont 14,7 millió forintért (+áfa) bízott meg ugyanezzel a feladattal egy követeléskezelő céget, BDM Best Debt Management Kft-t – részletezte az ügyet Tüttő.
Az eset Tarlós István főpolgármestersége alatt történt, a FŐTÁV-ot pedig a Fidesz korábbi XII. kerületi polgármestere, a tavaly decemberben kirúgott Mitnyan György vezette – emlékeztetett a főpolgármester-helyettes. (Hvg)
Tüttő Kata
Fideszes közvélemény-kutatás, nyolcszoros áron, egy követelésbehajtó… cégtől Közgyűlési nap, megy a hiszti a fidesz részéről, hogy minek jött létre a médiacentrum – aminek az a feladata, hogy áttekintse, ésszerűsítse a közszolgáltató cégek által rendelt közvélemény-kutatásokat, kommunikációs- és médiaköltéseket, kiadványokat, rendezvényeket – hőbörögnek, hogy miért költünk ilyen vizsgálatra…?
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!