Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

A boltok negyede végleg lehúzta a rolót az utóbbi 6 évben Magyarországon

Létrehozva:

A diszkontok és a Spar térnyerése jellemezte a magyar kiskereskedelmi piacot.

Míg 2014-ben összesen majdnem 10 ezer, addig tavaly 7753 üzlettel rendelkeztek a magyar boltláncok.  A Napi.hu összesítése szerint

több mint 2 ezer üzlet esett ki a magyar hálózatból.

Az Auchan, a Tesco és a Spar hipermarketeknek tavaly közel 800 üzlete volt, 151-gyel több, mint 2014-ben. Az emelkedés a Sparnak köszönhető, amely több mint 100 egységgel tudta növelni a hálózatát.

A bevételeknél felállított sorrend is nagyot változott az utóbbi években. A kilenc boltlánc, az Aldi, az Auchan, a CBA, a Coop, a Lidl, a Penny Market, a Reál, a Spar és a Tesco 2014-ben összesen 3589 milliárd forintos bruttó forgalmat hozott össze, tavaly pedig 4735 milliárdot. Ez 32 százalékos növekedésnek felel meg.

A diszkontok ezzel szemben dupláztak: a 2014-ben mért, 630 milliárd forintos forgalmukat 2019-re 1312 milliárdra növelték, ami 108 százalékos emelkedést jelent.

A lap idézte a Trade Magazin napokban megjelenő rangsorát is, amely szerint a magyar vásárlók tavaly is a Tesco boltjaiban költötték a legtöbb pénzt. A 2018-as listához képest két helyet jött előre a Lidl, a Spar pedig megtartotta harmadik helyét. (Napi.hu)

Legnépszerűbb cikkeink