Archív cikkek
110 ezer ember bértámogatását kérték eddig cégek az államtól
Mindeközben 428 ezer ember munkanélküli gyakorlatilag, a regisztrált munkanélküliek száma 330 ezer.
Mostanáig már több mint 110 ezer ember bértámogatására adtak be igényt a vállalkozások, amelyek ennek révén meg tudják tartani a munkavállalóikat rövidített foglalkoztatás keretében – közölte az innovációs és technológiai miniszter szombaton Alsópáhokon, akit az MTI idézett.
Palkovics László a Kolping Hotel számára átadott munkahely-védelmi támogatói okirat kapcsán beszélt arról, hogy a turizmust-vendéglátást érintette leggyorsabban a koronavírus okozta járvány, de a kormány éppen ezen a területen lépett a leghamarabb.
A munkahelyek megőrzését szolgáló bértámogatási lehetőségen felül tervezi a kormány egy olyan támogatási forma kidolgozását, amellyel ennek a szektornak az újraindítását is segíteni lehet, hiszen „a pincérnek és a szakácsnak akkor is ott kell lennie, ha csak két vendég van” – jelezte a miniszter.
A KSH épp tegnap közölte, hogy azok a csoportok, akik a gyakorlatilag munkanélkülieket alkotják (inaktívak, alulfoglalkoztatottak, hivatalos munkanélküliek) száma 428 ezerre nőtt, őket munkaerő-tartaléknak hívják, írja az Index. Regisztrált munkanélküliként 330 ezer embert tartanak nyilván.
Németh Szilárd HM-államtitkár azt mondta szombaton, 200 ezer közmunkást is tud fizetni az állam, és sokakat várnak a speciális önkéntes tartalékos honvédségi állományba.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!