Archív cikkek
Irodaházak: Budapesten 70 százalék dolgozott otthonról a korlátozások idején
Át kell gondolni az irodaházak használatát a korlátozások enyhítése érdekében, mondta az irodaházak szakmai szövetségének elnöke, a biztonságos működésben a bérlőknek is szerepük van. Szerintük nem szabad állatokat bevinni az irodákba a jelenlegi helyzetben, a légkondik esetében pedig nem lehet használni a levegőkeverő funkciót.
Az irodaházak üzemeltetői felkészültek rá, hogy a járvány enyhülésével egyre több dolgozó tér vissza a munkahelyére a home office-ból, a biztonságos munkakörnyezet fenntartása érdekében az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) speciális egészségvédelmi protokollt készített, és azt javasolta az üzemeltetőknek, hogy az irodaházakban a továbbiakban is tartsák fenn az egészség megóvását célzó intézkedéseket – nyilatkozta Takács Ernő, az egyesület elnöke az MTI-nek.
Hangsúlyozta: a védekezésben a bérleményi területeken a bérlőknek is részt kell vállalniuk, a közös használatú területeken pedig be kell tartaniuk az óvintézkedéseket.
A járvány kitörésekor az irodaterületet bérlő munkáltatók az irodaházakat „csökkentett üzemmódba” kapcsolták: Budapesten a korábbi létszám kevesebb mint 30 százaléka dolgozott a munkahelyén, a többség home office-ban végezte munkáját. Az IFK iroda munkacsoportja arra számít, hogy nyár végére az irodaházakban dolgozók létszáma elérheti a veszélyhelyzet kihirdetése előtti szintet.
A korlátozó rendelkezések enyhítése nyomán emelkedő irodai létszám újabb intézkedések sorozatát kívánja meg, a megfertőződés lehetőségének minimalizálása érdekében. Az IFK által kidolgozott javaslat alapján a távolságtartási szabályok miatt kiemelt fontosságú a közösségi terek átszervezése, például az éttermi asztalok számának csökkentése vagy a létszám korlátozása a lobbykban.
Az IFK tagvállalatai minden irodaházukban javasolják és kezdeményezik a kézfertőtlenítő pontok kihelyezését, a kötelező maszk használatot a közös területeken, valamint a felvonók, lépcsőházak közlekedési rendjének átszervezését, a lift használat szabályozását. A konferenciatermeket még nem lehet használni, a külső tornagépek, padok csak korlátozottan használhatók, az irodák „állatbarát-működését” pedig szüneteltetni kell. A bérleményi területeken a takarítás, fertőtlenítés és az irodahasználatot érintő szükséges intézkedések meghozatala és alkalmazása a bérlő feladata, amelyhez az irodaház üzemeltetői minden segítséget megadnak – hangsúlyozta Takács.
A jövőben várható intézkedések közé sorolta az elnök a beléptetési rendszerek fejlesztését (testhőmérséklet-mérő rendszer kiépítését), és az érintésmentes közlekedés kialakítását a vendégek és a futárok fogadásánál.
Az IFK elnöke kiemelte, hogy a gépészeti rendszerek az európai szakmai szervezet, a REHVA által kiadott ajánlás alapján biztonsággal működtethetők, a légkezelő berendezések átszabályozása mellett, gyakoribb és hosszabb szellőztetéssel, levegő-visszakeverés nélkül, a hűtési rendszerek fertőtlenítésével, rendkívüli szűrőcserékkel. Hozzátette, hogy a REHVA iránymutatása szerint a párásítás és a légkondicionálás gyakorlatilag nem befolyásolja a vírus terjedését. Megemlítette azt is, hogy ebben az időszakban a Legionella baktérium terjedésének megakadályozása az irodaépületekben továbbra is – a COVID–19 járványtól független – folyamatos üzemeltetői előírás és feladat, amelyet az irodaház üzemeltetők végeznek el minden évben.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!