„Inkább vagyok egyedül, mint azokkal, akik levegőnek néznek”

Ezt egy autista gyermek írta arról, hogy milyen számára az otthonlét és mit vár attól, hogy lassan újraindul az élet.

Az autista gyerekek iskolai integrációjának helyzetét ábrázolja az a Facebookon közzétett naplóbejegyzés, amit egy autista kisfiú írt. A gyermek nevét és korát természetesen nem közli a poszt, ám aki nyilvánosságra hozta, használati útmutatást is adott mellé, először talán ezt érdemes elolvasni:

„Azért osztottam meg, mert akitől származik, nem merte megosztani, jogos a félelme az iskola retorziójától. Azt kértem a csoportban (autista szülők zárt Facebook-csoportja – a szerk.), hogy akkor ossza meg mindenki, aki bent van, mivel mindegy, ki írta, ez mindannyiunk közös ügye. Változik-e valami? Nem, nem fog. Szerintem egyféle integráció van, a közösség integrációja, amiben heterogén gyerekeket képes a pedagógus egy közösséggé formálni, amiben nem számít, hogy ki milyen. Ilyen értelemben minden gyereket és minden szülőt érint, milliókról beszélünk, mégsem történik rendszerszinten semmi. Együttnevelés van, megtanulja a gyerek, hogy milyen kegyetlenek tudnak lenni az emberek, inklúzió nincs. Minél több a megosztás, akár úgy is, hogy saját név alatt, annál nagyobb talán az esély arra, hogy legalább beszéljünk róla. Talán ha állandóan beszélünk róla akkor történik valami. Remélem ezt naivan.”

És akkor az autista gyermek írása:

Melinda Nagy

Egy szülőtársam, sorstársam gyereke írta. Az engedélyével osztom meg. Tükör. #autizmus