Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Megkönnyebbült szülők ‒ táborozó gyerekek

Létrehozva:

Délután haza kell majd vinni a gyerekeket, de így is hatalmas megkönnyebbülés a szülőknek, hogy megoldódott a nyári elhelyezés problémája.

Az ottalvós táborokról csak május végén lesz döntés, a járványhelyzet függvényében, de Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter már bejelentette:

nyáron már lehetnek napközis táborok.

– A tavalyi rekordévben több mint 215 ezer gyermek táborozott a vakáció alatt. Ez a szám várhatóan csökkenni fog, de így is legalább 150 ezer gyerek szülei próbálják a gyerekfelügyeletet táborokkal megoldani – mondta Tóth Béla, a taborfigyelo.hu vezetője a Pesti Hírlapnak. A napközis táborokat leginkább 12-14 éven aluliaknak szervezik, így a nagyobbak nyári táborozása még nem oldódott meg.

– Aggódtunk, hogy mi lesz nyáron, de a mostani bejelentésnek nagyon örülünk, mert így a 7 és a 4 éves gyermekünknek is elkezdhetünk legalább napközis tábort keresni – mondta a Pesti Hírlapnak Andrea, aki kétgyermekes anya.

– Külön öröm, hogy nyáron végre a korosztályukkal lehetnek a gyerekek, amire az elmúlt időszakban nem volt lehetőségük.

A taborfigyelo.hu adatai szerint viszont most 70 százalékkal kevesebb táborhely van lefoglalva, mint egy éve ilyenkor, de a roham még csak ezután jön. Tóth szerint a szülőknek érdemes minél előbb foglalni, ugyanis idén a koronavírus-járvány miatt kevesebb táborozási lehetőség lesz.

− Vannak olyan vezetők, akik kivártak, és csak most fogják meghirdetni a lehetőséget, de összességében biztosan kevesebb tábor lesz. A gyerekek száma is csökkenhet, viszont nem akkora mértékben, ahogy a táboroké – mondta Tóth Béla.

Legnépszerűbb cikkeink