Archív cikkek
Karácsony: Ne akarjanak emberek halálából politikai tőkét kovácsolni!
Nem tudni, hogyan került a fertőzés az idősotthonokba – hangzott el Karácsony Gergely online sajtótájékoztatóján. A főpolgármestert az önkormányzatok anyagi helyzetéről és a közlekedési helyzetről is kérdeztük.
„Az elmúlt hetek tapasztalata azt volt, hogy az önkormányzatok és a kormány közötti együttműködés nem alakult ki. Remélem, az, hogy ma részt vehettem a kormányülésen, változást jelent ebben” – számolt be online sajtótájékoztatón Karácsony Gergely főpolgármester a mai nap eseményeiről. Az önkormányzatok anyagi helyzetéről és a gazdasági mentőcsomag azokat érintő részéről úgy nyilatkozott, hogy „előbb-utóbb szembe kell néznünk azzal, hogyan állnak a költségvetések, de az önkormányzatok saját bevételei nagyobb mértékben fognak csökkenni az államnál”. Hozzátette:
„Ha az önkormányzatok kidőlnek a sorból, akkor nem lesz Magyarországon semmilyen talpra állás.”
A főpolgármester szerint a kijárási korlátozások kemények, de szükségszerűek, és legalább egy hónapig meg kell hosszabbítani azokat. Szita Károly – aki a Megyei Jogú Városok Szövetségének képviseletében vett részt a kormányülésen – ugyanezen az állásponton volt. „Más európai nagyvárosokhoz képest fegyelmezettek a budapestiek” – mondta Karácsony Gergely, hozzátéve, arra kéri őket, hogy „tartsák meg ezt a jó szokásukat úgy is, hogy a jó idő és a húsvét felhívás keringőre”. Újságírói kérdésre elmondta, nem született döntés arról, hogy lezárják-e, lezárhatják-e a Margit-szigetet, más népszerű közterületek esetében pedig ez eleve nehezebben lenne kivitelezhető.
„Azt tudjuk pontosan, hogy kik a veszélyeztetettek. A Pesti úti otthonban ilyen emberek élnek. Azt nem tudjuk pontosan, hogyan jutott be a fertőzés, csak feltételezések vannak. Azonban nincs olyan előírás, amelyet ne tartottunk volna be”
– mondta azokra a sajtóban megjelent hírekre reagálva, melyek szerint tombol a járvány a fővárosi kezelésű idősotthonokban. „Lehet, hogy kórházból jött, hiszen olyan idősek lakják, akiknek rendszeresen el kell hagyni e célból az intézményt, de ezt nem lehet kijelenteni, valószínűleg sosem fogjuk megtudni, hogy mi volt a forrás” – válaszolta az elhangzott spekulációkra. A főpolgármester szerint hamis, túlzó állítások is elhangzottak ebben az ügyben, egyben azt üzente azoknak a „politikai senkiknek, akiket ez érint” hogy ne vigyék bele az intézmények működését kisstílű politikai játszmába, ne akarjanak emberek halálából politikai tőkét kovácsolni.
Mint kiderült, a dolgozók 5-6 százaléka volt fertőzött, ami Karácsony szerint valószínűleg nem tér el a fővárosi átlagtól. A betegek számáról azért nincs pontos információja a főváros vezetésének, mert akik valamilyen tünetet produkáltak, kórházban vannak, így kikerültek a látókörből.
„A budapesti ingyenes parkolás bevezetése óta az autóforgalom nőtt, a tömegközlekedésé viszont nem csökkent”
– válaszolta arra a kérdésre, hogyan látja az ingyenes parkolás járványügyi indoklással történő bevezetését. Hozzátette, Budapesten az is probléma, hogy több parkolási engedély van kiadva, mint ahány parkolóhely van, a lakók számához most hozzájönnek azok is, akik nem ott laknak, de ingyenesen parkolhatnak.
A szombati menetrend bevezetéséről, majd a tanszüneti visszaállításáról a főpolgármester úgy nyilatkozott, hogy lesz rendkívüli menetrend a járvány idejére. Egyelőre azért döntöttek a tanszünet idején érvényes menetrend visszaállítása mellett, mert azt gyorsabban meg lehetett lépni, és mert sokan használják a futárt, könnyebb tájékozódni. A személyi felelősségét firtató kérdésünkre azt válaszolta, hogy
„jelenleg, a helyzet stabilizálása érdekében nem tervezzük a személyi konzekvenciák levonását, előbb álljon be a vírusmenetrend, a további lépéseket ráérünk ezután megtenni”.
Az ideiglenes kerékpárutakról úgy nyilatkozott, hogy a Tétényi úttal folytatják azok átadását, és vizsgálnak új helyeket is, amilyen az Üllői út és a Baross utca. A Nagykörút egyik sávjának kijelölését a jelenlegi helyzet idejére szintén vizsgálják. A későbbiekben, a forgalmi adatok és a társadalmi fogadtatás alapján fogják eldönteni, hogy ezek közül melyik maradhat meg.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója