Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Gazdasági akcióterv – újabb milliárdokat buknak az önkormányzatok

Létrehozva:

A turisztikai ipar támogatása érdekében a kormány felfüggesztette az idegenforgalmi adó fizetésének kötelezettségét – ezzel a helyi önkormányzatok újabb bevételtől esnek el.

A 2003-ban bevezetett idegenforgalmi adót vendégéjszakánként kellett eddig megfizetnie a szolgáltatóknak – az adó mértékét pedig a helyi önkormányzat állapította meg. Ez az összeg – melyet a szállásadók teljes mértékben áthárítottak a vendégekre – átlagosan 500 és 300 forint között mozgott eddig a legtöbb településen.

Ebből az adónemből évek óta a legnagyobb bevételre – a Központi Statisztikai Hivatal kimutatásai szerint – a főváros V. kerülete tett szert: 2018-ban és ’19-ben is másfél milliárd körüli összeggel számolhatott a Belváros, de a bulinegyedként ismert VII. kerület is egymilliárdnál többet szedett be. Budapest VI. kerülete, Hévíz és Hajdúszoboszló 500 millió forint körüli összeggel lett gazdagabb, míg az I. és a VIII. kerület 300 millióval. 200 milliós bevételt könyvelhetett el a II., a IX., a XI., a XIII. és a XIV. kerület is.

Csak a fővárosi kerületeket nézve a kormány döntése 5-7 milliárd közötti bevételt vont el az önkormányzatoktól. Emellett a korábbi bejelentések szerint a súlyadó-bevételekből 36 milliárdot tart magánál a járvány elleni védekezésre hivatkozva a központi költségvetés.

Legnépszerűbb cikkeink